Blogbejegyzések
Több mint harminc százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma az idei első negyedévben az élelmiszeripari tevékenységgel foglalkozó cégek körében 2011 azonos időszakához képest, miközben országos átlagban az emelkedés 25 százalékos volt – derül ki a Coface Hungary Hitelbiztosító elemzéséből.
A Magyar Telekomot 100 millió forintra, a Vodafone-t 50 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)
Ez a blogbejegyzés is válasznak indult, de akkora lett és olyan teljes, hogy inkább ide is beírom. A lényeg az, hogy mi a hazugság Görögországgal bajával kapcsolatban, mi az igazság, és hogy milyen egyszerű is lenne a bajok megoldása.
Milyen is a bankok, multik, monopolisták és az állam viszonya, illetve hogy mennyire egyedi ez nálunk, illetve a későbbiekben egy kis gondolatébresztő (és általam még ebben a formában sehol sem olvasott) elmélkedés arról, hogy mi is lenne, ha mégis visszacsinálnák, visszacsinálhatnák a liberálbolsevikok az elmúlt két év változásait.
Mert szerintem ezt ebben a formában az emberek többsége még soha nem gondolta végig, ugyanakkor ez így sokkal érdekesebb kérdés, mintha a változásokat értékeljük. Mi lenne, ha
Amikor a Tudásbázis cikkek között Elliott alakzatairól szóló sorozatomat írtam, akkor nem volt külön fejezete a záró diagonálnak. Ezt bőven pótoltam a 64 oldal terjedelmű "Építőelemek" alapozó jegyzet kiadványomban, amelyből az alábbiakban majdnem szó szerint leközlök három oldalt.
Három nap chartjából nem lehet csodát művelni, de látok benne egy Elliott ciklust.
Az államok ugyanazzal a problémával küzdenek, amellyel az átlagpolgárok 90%-a. Adósságcsapdába estek, mert tovább nyújtóztak, mint ameddig takarójuk ért. Mi a megoldás? Nagyon egyszerű.
Az építőipari szigetelőanyagok gyártásával és értékesítésével foglalkozó Masterplast adózás előtti vesztesége az idén az első negyedévben - a tavalyival közel azonos üzemi eredmény mellett - 1,244 millió euró volt, 498 ezer euróval több az egy évvel korábbinál.
A Synergon Informatika Nyrt. megalapította 100 százalékos tulajdonú szófiai székhelyű leányvállalatát - közölte a cég kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Amíg várunk valami elemezhető produktumra, ami azért nagy kihívás a Társaság részére, addig lehet elmélkedni mi történhetett a pénzekkel, mert elfogyott!
A konszolidált beszámoló (így a csoport cash-flow is) teljesen alkalmatlan bármilyen elemzésre, azonban az egyedi beszámolóból (bár ez sem mentes a hibáktól) az anyavállalat nézőpontjából képet lehet alkotni a főbb pénzáramokról.
5 percenként frissülői lista, hogy melyik milliárdos, mennyit nyert, vagy veszített.
Lesz ez még rosszabb (Vélemény)
2012. április 20. | 13:49
Bán Zoltán írása:
Viszonylag ritkán fordul elő a portfolio.hu életében, hogy egy minden problémája ellenére számottevő üzemi eredményt termelő cég esetében finanszírozási kérdésekről írjunk nagyelemzést . Ma ez is megtörtént. Tanulságos, hogy egy jó piacon tevékenykedő régiós társaságnak, az E-Starnak (a múltban elkövetett minden hiba ellenére) igazából a meglévő adósság (2014-es) megújítása, a kamatterhek fizetése és az állami szektor (önkormányza
Számos akadály nehezíti a geotermikus energia hasznosítását - hangzott el a Magyar Geotermális Egyesület konferenciáján.
A vagyonról, vagyonosodásról, tőzsdéről, meggazdagodásról.
Eredetileg válasznak született, de szerintem önálló blogként megállja a helyét az a rész, amit ezzel: [*****] jelöltem meg a szövegben. Azt önállóan is érdemes elolvasni szerintem, de nem vágnám ki a válaszból, mert ott is meg van a saját helye.
No offense, csak ennek apropóján írok.
Nem kifigurázás, csak egy kis görbe tükör RBBJ mai blogposztjára, egyszerűen azért, mert olyan sokszor hallottam már ezeket az érveléseket, hogy most már kénytelen vagyok megválaszolni ezen logikát és ideológiát.
Megkísérlem gondolatébresztőnek összeszedni a gondolataimat, hogy szerintem mi vezet oda, hogy a tőzsdén a túlnyomó többség a vesztes oldalon áll. Ha nem is profit tekintetében, de ráfordított időt is figyelembe véve már igen.
Kielemeztem a PFLAX 2011-es beszámolóját nagyjából...
Íme a következtetéseim, meglátásaim:
A sokat bírált gyorsjelentések után végre közzétették a konszolidált beszámolót. nos a szakmaitlanságra sikerül rátenni még egy lapáttal. ezt büntetni is szokta a tőzsde.... Amennyiben nincs szándékosság emögött, kezd érthetetlenné válni a folymat.
A bejegyzés viszonylag hosszú, érdemes beszámolóval a kézben olvasni, vagy inkább nem:)
A portfolio indulásától felteszem a kimutatásokat egyéb hozzászólásoktól megtisztítva.
Folytatás egy új blogban lesz táblázatos kialakításban a korábban megnyitott ill. lezárt pozíciók eredményeivel együtt.
Groupon, Zynga, LinkedIn, Facebook...dúl az IPO Amerikában. Mint a régi szép időkben, az ezredforduló idején. Akkor sem volt túl szerencsés hosszú távra venni, és attól tartok, ez most is így lesz.