Lesz ez még rosszabb (Vélemény) 2012. április 20. | 13:49 Bán Zoltán írása: Viszonylag ritkán fordul elő a portfolio.hu életében, hogy egy minden problémája ellenére számottevő üzemi eredményt termelő cég esetében finanszírozási kérdésekről írjunk nagyelemzést . Ma ez is megtörtént. Tanulságos, hogy egy jó piacon tevékenykedő régiós társaságnak, az E-Starnak (a múltban elkövetett minden hiba ellenére) igazából a meglévő adósság (2014-es) megújítása, a kamatterhek fizetése és az állami szektor (önkormányza

Az E-Star csak egy példa, köszönhetően a tőzsde által nyújtott transzparenciának, de valószínűleg több száz (ezer) magyar vállalkozás küzd hasonló problémákkal: drága a finanszírozás, az új projektekhez sokszor még drágán sem jut forráshoz, nem tudja, hogy meg tudja-e újítani lejáró kötelezettségeit, ráadásul az állami/önkormányzati szektor fizetési kultúráját csak azért nem nevezem balkáninak, mert nem akarok jó pár országot megsérteni. Lehet akármilyen jó az üzleti modell, de kevés kivétellel túlélő módba került az ország. A cégek, cégvezetők többsége csak a következő 12 hónapot akarja túlélni. Mindig a következő 12 hónapot, hiszen a válság már lassan 4 éve tart, és ki tudja meddig. Feltételezem, hogy a magyar kormányzati gondolkodásnak a kínai modell irányába mutatott szimpátiáját nem a kommunizmus, a korrupció és rizsföldek keltették fel, hanem az a jelentős gazdasági növekedés, amely révén számos kínai cég pár év alatt lett alkatrészgyártóból meghatározó világpiaci szereplő. El kell keserítenem mindenkit: a hatalmas rizsföldek mellett ez utóbbi sem igazán lehetséges Magyarországon. Sokat gondolkozom azon mostanában, hogy az alsó hangon 10%-os hitelkamatok mellett mennyire versenyképes Magyarországon egy exportőr. Sok eleme van annak, hogy miért ennyire versenyképesek a német vállalkozások, de azt tudjuk, ebben kevés szerepet játszanak, az EU-s pénzek, az állami "mutyi" megrendelések és a frissen szárba szökő nagyszerű gazdaságpolitikai ötletek. Magyarországon a munkaerőköltségek elvileg alacsonyabbak, mint német versenytársánál (ha a termelékenységgel párhuzamosan nézzük, akkor nem feltétlenül), a gyenge forint segít, ugyanakkor minden új beruházás finanszírozása horribilis többletterheket ró a magyar vállalkozásokra egyrészt a magasabb önrészkövetelmények, másrészt a jóval magasabb hitelkamatok miatt. Kérdés, hogy egy eurócentekig kiélezett beszállítói, piaci versenyben tartósan elviseli-e a finanszírozási felárakat egy globális piacon versenyző átlagos magyar vállalkozás? Nyilván nem. Jelen pillanatban a gyengülő forint átmeneti versenyképesség javulást jelenthet a magyar vállalatoknak külföldön (már, aki nem rettegve ül egy devizahitelben), azonban ha tartósan a folyamatosan gyengülő forint jelenti a versenyképességet, az életveszély nem csak a vállalatok, hanem az ország számára is. A nominális stabilitás hiánya szépen lassan felszámolja az ország versenyképességét. Az üzleti értelemben vállalhatatlan kamatozású forinthitelekben való eladósodás alapból determinálja a versenyképtelenséget, a devizahitel meg fokozottan kiszolgáltatottá teszi a cégeket a kormány gazdaságpolitikája és a nemzetközi tőkepiacok legapróbb rezdülései irányába. Megfelelő árú és mennyiségű finanszírozás nélkül a magyar vállalkozások többsége versenyképtelen a tőke- és technológia-intenzív iparágakban. Itt klasszikusan az átlagról beszélünk, nem az élenjáró vállalatokról. Ettől még lesznek természetesen beruházások, de leginkább Nyugat-Európából, nyugat-európai cég által idetelepített munkafázisok formájában. A közepes magyar cégek megerősödése és jobb bekapcsolódása a nemzetközi vérkeringésbe finanszírozás hiányában egyre ritkábban fog megtörténni. Ma a magyar beruházási ráta nem éri el a 17 százalékot, és hosszú évek óta csökken. Nemzetközi tapasztalatok mutatják: ilyen alacsony mutatóval esélyünk sincs a felzárkózásra. 5-10 évvel ezelőtt még azt mondtuk, hogy Magyarországon a gazdaság alapvetően egészséges, versenyképes, a gazdaságpolitika súlyos hibái miatt tart ott az ország, ahol tart. Most azt láthatjuk, hogy a továbbra is gyenge gazdaságpolitika a maga szintjére zülleszti le a reálgazdaságot. Ennek az lesz a következménye, hogyha egyszer beindul a nyugat-európai konjunktúra, a valódi magyar vállalkozások (akiknek a támogatása kiemelt kormányzati cél volt) képtelenek lesznek rákapcsolódni. Elmegy mellettünk a világ. A megoldás nem az, hogy a magyar gazdaság magas kockázatai ellenére erőszakkal próbáljuk leverni a kamatot, vagy hogy az állam a saját kezébe veszi a vállalati hitelezés folyamatát. A finanszírozási problémákért természetesen könnyű lenne a bankok üzletpolitikáját felelőssé tenni, amely bankokat a különadók és a végtörlesztés már kizsigerelt, de ők csak pénzügyi közvetítők. Elkérik azoktól a pénzt, akiknek van és adnának és odaadják annak, aki ezt megfizeti és majd visszafizeti. De valljuk meg, a jelenlegi hitelkamatokat tisztességes üzletből egyre nehezebb visszafizetni és egyre kevesebben adnának nekünk pénzt. Ha egy országban az elvileg legjobb adósnak számító állam 8-9%-on finanszírozza magát, mit remélhet egy helyi vállalkozás? Már ha egyáltalán kap hitelt, hiszen ma már nem csak a hitel kondíciói rosszak, hanem az is kérdés, hogy jut-e hitel. Nyilván nem véletlenül. A legrosszabb az egészben, hogy a gazdaságpolitika ezzel nincs tisztában. A rövid távú intézkedéseknél nincs lelkiismeret-furdalás, hogy tönkretesszük a hosszú távot. A stabil finanszírozási és működési környezet megteremtésének nem az unortodox intézkedések a helyes eszközei. Egy cég attól még nem fog beruházni, egy bank nem fog hitelezni, hogy néha a kormány utal arra, hogy most ebben a pillanatban nem akarjuk tönkretenni a szektort. Megfelelő kondíciójú és mennyiségű hitelek nélkül végképp le fogunk szakadni a visegrádi országoktól. Ahhoz, hogy ezek rendelkezésre álljanak, nem egyedi intézkedések, hanem gazdaságfilozófiai fordulat kell, amire - valljuk meg - kicsi az esély.