A keddi kereskedés elején a magyar részvénypiac látványosan megugrott: a BUX 2,8 százalékkal emelkedett, és 123 800 pont környékére került, miközben az OTP árfolyama több mint 5 százalékot pattant fel a nyitás után. Ez a fajta gyors ellenreakció elsőre meglepőnek tűnhet, valójában azonban nagyon is illik a magyar piac karakteréhez.
A hét eleji olajpiaci pánik után kedden látványos fordulat jött: a Brent ára több mint 7 százalékot esett, és 92 dollár környékére süllyedt, miközben a WTI is 88 dollár közelébe csúszott vissza. A mozgást az indította el, hogy Donald Trump a közel-keleti konfliktus lehetséges gyors enyhüléséről beszélt, ami átmenetileg csökkentette a tartós ellátási zavaroktól való félelmet.
A magyar tőzsde az elmúlt napokban ismét megmutatta, mennyire erősen függ a nemzetközi hangulattól. A BUX a hét elején komoly nyomás alá került, majd péntek reggel már emelkedéssel próbálkozott, 125 780 pont környékén járt. Első ránézésre ez egyszerű ingadozásnak tűnhet, valójában azonban jól látszik rajta, hogy a hazai piacot néhány nagy papír mozgatja, és ezekre most egyszerre hat a nemzetközi kockázatkerülés, az olajpiaci feszültség és a vállalati gyorsjelentési szezon.
A hét egyik legfontosabb piaci története az volt, hogy a közel-keleti háborús eszkaláció egyszerre lökte feljebb az olajárat, rázta meg a kötvénypiacokat és írta át a kamatvágási várakozásokat. A befektetők néhány nap alatt átváltottak a „lassan enyhülő infláció” forgatókönyvről arra a félelemre, hogy az energiaár-sokk újra megnehezítheti a jegybankok dolgát.
A logisztikai cégek gyakran előbb érzik meg a valós gazdaság változását, mint a statisztikák. Nem azért, mert jósolnak, hanem mert náluk csapódik le, ha: - drágul a szállítás, - romlik az útvonalbiztonság, - lassul a kereskedelem, - vagy a vállalatok visszafogják a küldeményeket.
A legtöbb befektető reflexből az olajat nézi, amikor közel-keleti konfliktus van. Csakhogy Ázsiában sok gazdaság számára a földgáz (különösen az LNG) legalább akkora – néha nagyobb – kockázat, mert közvetlenül hat az áramtermelésre, az ipari költségekre és a devizapiacokra. Most ez a csatorna erősödött fel: több anyag is arról szól, hogy az LNG-árak megugrottak, miután Katar oldaláról kiesés/force majeure jellegű üzenetek kerültek a piacra.
Válsághelyzetben az olajár ugrása látványos, de sokszor félrevisz. A valós gazdaság számára nem a futures-grafikon a döntő, hanem az, hogy mennyiért és egyáltalán megérkezik-e az áru. Ezt hívják landed costnak: a termék (olaj, LNG, konténeráru) ára plusz a szállítás, biztosítás, késés és kerülőút költsége. A mostani közel-keleti helyzetben ez a komponens lett a „néma főszereplő”.
A geopolitikai válságokban a piac nemcsak a rakétákra, hanem a mondatokra is reagál. Donald Trump bejelentése — miszerint az USA a Haditengerészet közreműködésével akár tankerkíséretet is adhat, és kormányzati eszközökkel (politikai kockázati biztosítás/garanciák) próbálja csökkenteni a hajózási félelmeket — tipikusan olyan jel, ami rövid távon visszahűtheti az olajárat. De a logisztikai valóságot nem feltétlenül oldja meg, főleg ha a konfliktus elhúzódik.
Válság idején reflexből azt várnánk, hogy „minden kockázatos eszköz esik”. A valóságban a piac sokszor szektorokra bomlik: vannak nyertesek is. A hajózási papírok most ilyenek lettek. Amikor a Közel-Kelet körüli feszültség útvonalváltásra kényszeríti a szállítókat, a kapacitás „összeszűkül”, a fuvardíj feljebb mehet, és bizonyos hajózási cégek árfolyama emiatt emelkedhet — még akkor is, ha a szélesebb részvénypiac óvatos vagy esik.
Amikor geopolitikai sokk éri az energiapiacot, a legtöbben az olajárat nézik. Pedig a piac igazi „idegrendszere” gyakran a kötvénypiac: ha a rövid lejáratú hozamok (különösen a 2 évesek) emelkedni kezdenek, az sokszor azt jelzi, hogy a befektetők kevesebb kamatvágást vagy tartósabb inflációs kockázatot áraznak. A mostani helyzetben a Közel-Keletből érkező sokk nemcsak az energiaárakon, hanem a kamatvárakozásokon keresztül is újraárazza a kockázatokat.
