Regisztráció Elfelejtett jelszó

Cikkek - címke: németország

1,8 százalékos infláció júniusban

Bull'n'Bear

A német fogyasztói árak az előzetes becslésnek megfelelő évi 1,8 százalékkal, májushoz képest 0,1 százalékkal emelkedtek júniusban - közölte szerdán a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

Több tízezer munkahelyet hoz létre a Volkswagen

Bull'n'Bear

Több tízezer új munkahelyet hoz létre Volkswagen (VW), a német autógyártó csoport elsősorban Kínában növeli az alkalmazottak számát, de Európában is tervez fejlesztéseket.

Angela Merkel élesen bírálta a ciprusi vezetést

Bull'n'Bear

Angela Merkel német kancellár élesen bírálta pénteken a ciprusi vezetést és elutasította a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások államosítására vonatkozó tervet a konzervatív CDU/CSU pártszövetség parlamenti frakciójának rendkívüli ülésén.

Jelentősen emelkednek a nyugdíjak Németország keleti részén

Bull'n'Bear

Németországban folytatódik a volt NDK-ban és az ország nyugati felén élők nyugdíja közötti különbség kiegyenlítődése, az idén a keletnémet nyugdíjasok járandósága több mint 3 százalékkal emelkedik, míg a nyugati tartományokban a 0,5 százalékot sem éri el a nyugdíjemelés mértéke.

Remek a kapcsolat Németország és Kína között

Bull'n'Bear

Németország gépipari termékeket exportál Kínába és fogyasztási cikkeket importál onnan, a két ország kereskedelmi forgalma rohamos ütemben növekszik évek óta, és ezzel együtt növekszik a két nemzetgazdaság kölcsönös függése is egymástól - írja a Handelsblatt online kiadása.

A német export újabb csúcsra emelkedhet az idén

Bull'n'Bear

A német gazdaság kivitele minden korábbinál nagyobb lehet az idén, és 3,5 százalékkal haladhatja meg a 2012-ben elért értéket - áll a német iparszövetség (BDI) prognózisában, amelyből a Handelsblatt című üzleti lap közölt hétfőn részleteket.

Túlteljesítette tavalyi profit-tervét az Audi

Bull'n'Bear

Történetének legmagasabb, 5,4 milliárd eurós operatív eredményét érte el tavaly az Audi-konszern, amely ezzel a 8-10 százalékos stratégiai célt meghaladó, 11 százalékos rátát mondhat magáénak - mondta az Audi AG igazgatóságának elnöke a társaság éves eredmény-bejelentő sajtótájékoztatóján kedden.

Tovább nőtt az Opel vesztesége tavaly

Bull'n'Bear

Az Opel vesztesége 1,3 milliárd euróra emelkedett 2012-ben az egy évvel korábbi 575 millió euróról, és tovább csökkent a részesedése az európai autópiacon.

Az év második felében már erőre kap a német gazdaság

Bull'n'Bear

Világgazdaság-GDP-Németország-DIW DIW: az év második felében már erőre kap a német gazdaság Budapest, 2013. február 14., csütörtök (MTI) - A negyedik negyedévben a német GDP 0,6 százalékkal zsugorodott, ami az ipari termelés tavaly őszi jelentős csökkenésére vezethető vissza, de az idei év második felében már megindulhat a lendületes gazdasági növekedés - írja a berlini DIW gazdaságkutató intézet elemzése. "Az euróövezeti válság miatt számos vállalatnak a csökkenő kereslethez kellett igazítania