A német fogyasztói árak az előzetes becslésnek megfelelő évi 1,8 százalékkal, májushoz képest 0,1 százalékkal emelkedtek júniusban - közölte szerdán a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.

Az éves infláció üteme immár egymást követő második hónapban gyorsult: áprilisban 1,2 százalékos, májusban pedig 1,5 százalékos éves árdrágulás volt Németországban.

A fogyasztói árindexet elsősorban az élelmiszer- és energiaárak emelték. Júniusban az élelmiszerárak 5,4 százalékkal, míg a háztartási energiaárak 5,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A termékárak évi 2,3 százalékkal nőttek júniusban, míg a szolgáltatások árai 1,6 százalékkal emelkedtek. Az uniós módszertan szerint számított harmonizált fogyasztói árindex 1,9 százalékos éves és 0,1 százalékos havi árdrágulást jelzett júniusban.

MTI