Technikai elemzés - 2012.05.03.
Tegnap szemben a forint piacon tapasztalt erővel a hazai tőzsdének nem volt ereje és egész napos eladói nyomás mellett esett.
Tegnap szemben a forint piacon tapasztalt erővel a hazai tőzsdének nem volt ereje és egész napos eladói nyomás mellett esett.
A Richter Gedeon Nyrt. részvényesei 660 forint osztalékot kapnak az idén - erről döntött a gyógyszergyár csütörtöki éves rendes közgyűlése.
Richter kivételével gyakorlatilag az összes papír jelentős forgalom mellett emelkedett. Lássuk, hogy merre lesz az arra.
Széll Kálmán bának köszönhetően már biztosan tudható, hogy két blue chipet is rosszul érintenek az adóváltozások.
Eddig kevés örömöt hozott április a részvényekkel rendelkezők számára. Lássuk, hogy mikor nyugodhatnak meg a kedélyek.
Ezt a kép papírt egy idő síkon elemzem, mert sajnos mindkettő illikvid.
Pozitív eredmény született a Richter Gedeon Nyrt. és a Forest Laboratories, Inc. közös fejlesztés alatt álló antipszichotikus készítménye, a cariprazine (RGH-188) fázis III vizsgálatában skizofrénia akut fázisában szenvedő betegek esetében - jelentette be az előzetes eredményt a Richter a BÉT honlapján kedden.
A nagy nemzetközi pánikoltatás közben a hazai piac elég erősnek bizonyult. Ahhoz képest, hogy a nyugati sajtó 70% a magyar csődről cikkezett, jól állja a sarat a piac.
Pepitába tolja a hatalmas gyertyákat, forgalom is kezd alakulni így kereskedhető papír lett. Nem tudom miért kellett eddig várni.
A kiemelés az első féléves gyorsjelentésből történt.