Kedves barátok, ismerősök, fórumozók, olvasók. Köszönöm az elmúlt egy évet, hogy ismét hozzáadott értéket teremtettetek ezen az oldalon és sokak számára állandó hasznos információkat gyűjtötök össze.

Nehéz éven vagyunk túl, mert kiváló kommunikációs képességgel megáldott emberek eseti megszólalásaival hihetetlen turbulenciákat tudtak generálni napsütötte szép napon is. Mindemellett a piacok is kezdik észrevenni, hogy a 2009-2011 tavaszáig tartó rally talán kicsit optimista volt és elkezdték az öreg kontinenst ismét megkapargatni, de mindezt úgy, hogy a világ más részein ilyen problémák még véletlenül sincsennek.

Ki emlékszik már arra, hogy idén módosítani kellett amerikában a hitelplafont, mert fizetésképtelenséggel tán nagyobb zűr alakult volna ki. Majd kiderült, hogy az amerikai állampapírok 75%-t a központi bank veszi, mert mást már nem hat meg a porcukor. Ráadásul ez olyan eufóriát okozott, hogy dollár erősödése azóta is végtelennek tűnik. Japán, amely kétszer annyit költ évente, mint amennyit megtermel? Kína ahol csak az önkormányzatokhoz közel 400.000.000.000.000 Ft hitel lett kihelyezve? Ki ment ki kit a világon? Mindenkit hihetetlen mértékű adósság öntött el, ki fogja ezt kifizetni?

Hát a balekok természetesen, például kis hazánk. Ez a rendkívül vidám barak "tönkreteszi" a fél világot, ha nem fizet irtózatosan magas kamatot a hiteltől roskadozó államok cégeinek. Hiszen szegény luxusban élő nyugat, hogy veszi meg az újdonságokat, miből keni meg a politikusokat, vagyis lobbizik 0,5% körüli alapkamatokból? Szűkös a keret nagyon. Éppen emiatt lesz 2012 valóban a világvége a magyarok számára, mert bekerültünk egy lyukkal a viagrától duzzadó oligarchák közé, akik párhuzamosan akarnak minket büntetni. Sajnos itthon ettől függetlenül folyamatosan adjuk a pénzt a kék varázs tablettára - vagyis hiteleinket folyamatosan törlesztjük -, csak közben nem értjük, hogy a sok kis kanos gavallér miért nem száll le rólunk és dugdossa a csúnyáját. Meg kellene tán érteni, hogy ha egy szexfüggőnek pénzt adsz, akkor nem tejre és sajtra fogja költeni.

Bele kerültünk a balek spirálba, ezért rendkívül okos és nehéz döntések sorozatát kellene meghozni, ami kivezet minket ebből a történetből. Azt tudom csak remélni, hogy ezeknek a balek államoknak nem az lesz a vége, hogy valaki átvállalja a hiteleket, aztán ismét létrejön a CCCP szerű "demokratikus" szövetség. Szóval mi vagyunk a büdös kisgyerek, akivel senki sem akar játszani, de azt ne felejtsük el, hogy a homokozónkban van sok nagycsoportos vára. Ezek felépítése nekik is sok időbe és energiába tellet, így ha azok összedőlnek ők sem kapnak cukorkát a szülőktől. Cukorka osztás csak négyévente van, amit megkell becsülni. Ilyen lesz 2012 is.

Tehát kedves stockys jól figyeld a lapok járását, mert nem az a megoldás, hogy olyan helyre viszed a pénzed, amiről még kevesebbet tudsz, ezért sokat remélsz. Repedezik napról napra az európai álom, amit már a politikusok is bontanak.

  • Miért az észak fizesse a dél dőzsölését.
  • Észak-Európai unió?
  • Legyen egy külön "biztonságos" unió néhány országgal?
  • Jobb kézzel adunk pénzt a görögöknek, ballal menekítjük ki a kétszeresét az országból?

Erre biztosan azaz okos reakció, hogy drágán alacsony kamatra kiteszed a pénzt egy szédelgő valutába? Valószínűleg ennél van jobb megoldás is. Persze lehet azzal riogatni, hogy vezetőink a bankbetéteket is elveszik, de a jó példa máshol is követőkre találhat. Lásd bankadó.

Ne pánikolj, maradj higgadt és fedezd a piacokon a vagyonodat!

Ezzel együtt nem kilátástalan a jövő, mert lehet megfelelő intézkedéseket hozni, ami ugyan fájna, de új alapokra helyezné a világgazdaságot. Azonban míg a nagy államok nem írják le az adósságukat, addig nem lehet hosszú távon csodát várni.

Hagy fejezzem ki reményemet, hogy itthon és külföldön is lesznek olyan tökös vezetők, akik olyan reformokat hoznak, hogy ismét beindul a gazdaság. A reform, pedig nem szociális és haver támogatást jelent, nálam. Remélem, hogy meteor se talál el minket és Yellowstone-i vulkán is nyugodtan marad 2012-ben is.

Virradjon rád szép nap, köszöntsön rád jó év, kedves hajlékodba költözzön a jólét. A lelkedbe boldogság, a szívedbe béke, ezt kívánom neked a következő évre!