Az euróövezetet alaposan "megoperálták" tavaly.

A "görögtüzet" néhány évre takaréklángra tették a második görög mentőprogrammal, majd a görög államadósság egy részének árengedményes eladásával és az adósságcsökkentési határidők meghosszabbításával.

Hosszú távú intézkedések is éreztették hatásukat, és újak is születtek. Működik és erősödik a tagállami költségvetés-alkotás és -betartás közös és központi ellenőrzése, megalakult az euróövezet új, állandó mentőalapja - afféle körzeti "valutaalapja" -, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM), majd még az Európai Központi Bank is beszállt, előbb rendkívül hosszú, hároméves lejáratú refinanszírozási hitelekkel, majd annak meghirdetésével, hogy euróövezeti államadósságot hajlandó vásárolni a másodpiacon. Ez utóbbi ugyan, feltételeinek sokasága miatt, egyelőre nem működhet, de a készenlét önmagában is erősíti a pénzügyi rendszert.

Ám közben az euróövezet gazdasága recesszióba süllyedt, megint haldoklik. Az EU statisztikai hivatala szerint a tavalyi harmadik negyedévben a terület összes hazai összterméke negyedéves összehasonlításban második negyedéve, éves egybevetésben már harmadik negyedéve csökkent. Németország még bírta, de a csekély növekedés tavaly ott is lassult minden negyedévben.

A kilátások sem jók. Tavaly novemberre a munkanélküliség 11,8 százalékos rekordra nőtt az euróövezetben az októberi 11,7 százalékhoz, illetve a 2011. novemberi 10,6 százalékhoz képest. Ennek dacára a bruttó bérköltség nőtt az euróövezetben, viszont - ezzel összefüggésben - a beruházások csökkentek, nagyjából változatlan kibocsátásból a nem pénzügyi vállalati szektorban, és mindez folyó áron.

Kérdés, hogy az értéktöbblet szerény átcsoportosítása - a növekvő bérköltség a beruházások rovására - teremthet-e növekvő keresletet, ami majd megalapozza a beruházások későbbi újrafűtését? Szintén az EU statisztikája szerint a tavalyi első háromnegyed évben az euróövezeti üzleti szektorban a ledolgozott órák átlagos bérköltsége nominálisan 2,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ezen belül a bérkifizetés átlagosan 2,2 százalékkal, a bérterhek vállalati költsége 2,0 százalékkal nőtt. Ezt egybevetve a tavalyi, 2,6 százalékos évi átlagos euróövezeti inflációval, kiderül, hogy reálértékben a bér és a bérteher is csökkent, miközben a beruházások reálértékben még jobban csökkentek, ha már eleve nominálértékben is fogyatkoztak.

Mivel a fogyasztók nem csak a vállalati alkalmazottak, hanem minden ország minden lakosa, ezért a béreket szélesebben is érdemes megnézni. Az euróövezetben a tavalyi első háromnegyed évben a ledolgozott óránként kifizetett bértömeg egészében átlagosan 1,9 százalékkal, az államnak befizetett bérteher 1,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit nominálisan. Az inflációval együtt tehát még sanyarúbb a helyzet, mint csak az üzleti szektorban. A fogyasztók legföljebb az inflációtól elmaradó vigaszdíjat kaptak, miközben az államok jóléti szolgáltatásaira is kevesebb jutott a munka adóztatásából - ez is csökkenti a fogyasztást.

Többé-kevésbé Magyarországon is hasonló a helyzet. A KSH szerint tavaly az első tizenegy hónapban az üzleti szektorban az átlagos bruttó bér 7,2 százalékkal - azaz reálértékben 1,4 százalékkal - haladta meg az egy évvel korábbit, miközben a nettó bér 4,2 százalékkal nőtt, vagyis épp 1,4 százalékkal csökkent reálértékben, az időszak 5,7 százalékos átlagos inflációjával számolva. A magyar nemzetgazdaság egészében pedig a bruttó átlagbér 1,0 százalékkal csökkent, a nettó átlagbér 3,5 százalékkal fogyatkozott meg reálértékben.

Ebből aligha lesz növekvő lakossági kereslet. Nem csoda, hogy az euróövezetben a vállalatok hitelfinanszírozása decemberben már nyolcadik hónapja csökkent éves egybevetésben, méghozzá gyorsuló ütemben, tovább rontva a beruházások helyzetét és kilátásait. Az euróövezet gazdasága a nemzetközi pénzügyi válság kezdete, 2008 óta másodszor van recesszióban, ám ezúttal nincs már pénz állami ösztönzésre, föllendítésre, amivel a kormányok az első visszaesés, 2009-10 idején próbálkoztak. Sokan sokféle ellenszert javasolnak.

Raghuram Rajan, a Chicagói Egyetem pénzügytan-professzora egy nemrégi tanulmányában úgy vélte, igazából nem is a kereslettel, hanem a kínálattal van baj, amennyiben a kínálat nem alkalmazkodott a válság miatt megváltozott kereslethez. Bajban van majdnem mindenütt az építőipar és az autóipar, innen nő a munkanélküliség, hiszen az emberek nem vesznek új lakást, új kocsit, mert már nincs hitel, de legalábbis nem mernek eladósodni. A kormányok is rosszul tették, hogy ezeket az iparágakat próbálták támogatni az első válság idején. Ehelyett mind a tőkének, mind a munkának új, másféle kínálatokat kellene teremteniük, és a dolgozóknak - átképzéssel, költözéssel - ehhez kellene alkalmazkodniuk, a kormányoknak is a kínálatváltást kellene támogatniuk. Hogy mi lenne az új kínálat, amelyre kereslet is lenne, arról a professzor egyelőre nem írt.

Mások szerint a termelékenységet kellene még tovább javítani, méghozzá részletekbe menő "mikrogazdasági reformokkal". A vállalatvezetési tanácsadásban piacvezető McKinsey Global Institute legutóbbi, decemberi tanulmánya szerint ilyen beruházási célpont lehetne Európában az energiahálózatok integrációja, a távközlés, a palagáz-kitermelés, illetve a felsőoktatás. A kormányoknak ezt szabályozási reformokkal kellene támogatniuk az intézet szerint.

Megint mások úgy vélik, nem kell semmi különös, mert már elegendő visszanyesés sújtotta a gazdaságokat az állami deficitcsökkentés végett. Ha pedig további gazdaságkárosító intézkedések már nem kellenek, akkor a gazdaságok az elért mélypontokról automatikusan növekedésnek indulnak, amiképp a fű is rögtön nőni kezd, mihelyt leáll a fűnyírógép. Feltéve, hogy tényleg leáll.

MTI