Regisztráció Elfelejtett jelszó

Blogbejegyzések - szerző: kosami

Francia üzenet Franciaországból: Vive la Hongrie!

kosami

Mindnyájan magyar hazafiak vagyunk! A magyarországi helyzet továbbra is lázban tart mindenkit, aki számít Párizsban: a nagy lelkeket, a szellem embereit, a methodista lelkipásztorokat és az emberbarát bankárokat. Tegnap este a Le Monde megint teljes egészében Orbán úr “antidemokratikus elhajlásainak”,“gyalázatos” alkotmányának és “szégyenletes” törvényeinek szentelte vezércikkének első részét. Magától értetődik, hogy szóba került Európa, a római szerződés szelleme, Monnet, Schumann és Brüsszel többi nagy é

Remény és keresztyéni válasz a válságra

kosami

Orbán Viktor miniszterelnök felszólalása november 17-én, Madridban, a Remény és keresztyéni válasz a válságra” című katolikus konferencián Tisztelt Kongresszus! Mélyen tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Először is hadd mondjam el, hogy én tartozom köszönettel, és nem Önök nekem azért, hogy itt lehetek. És barátomnak is köszönöm, hogy legutolsó találkozásunkkor kivette belőlem az ígéretet, hogy novemberben mindenképpen itt leszek Önökkel Madridban. Sok szépet és jót mondott rólam a megnyitó előadás, b

Leminősítették Magyarországot - esett a forint

kosami

Péntek este érkezett a rossz hír 2012.11.23 18:24 A nemzetközi hitelminősítő este Londonban közölte, hogy az eddigi "BB plusz"-ról egy fokozattal "BB"-re rontotta a hosszú futamú magyar hazai és külső államadósság besorolását.

Ma a férfiakat ünnepeljük

kosami

A Nemzetközi férfinapot először 1999-ben tartották meg, azóta a világ számos pontján egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Novemberben ráadásul nem csak ez az egy nap a férfiaké...

A 764 milliárdos megszorítás sem elég az EU-nak

kosami

Az Európai Bizottság pénteken reggel közölte Orbán Viktorral, hogy nem tartja elegendőnek még a kiegészített megszorító intézkedéseket sem. A miniszterelnök telefonos kormányülést tartott, és jelezte: ha megmondják, mennyit kell még vágni a költségvetésen, megteszi. Egy, az [origo]-nak nyilatkozó elemző szerint akár további 400-500 milliárd forintnyi megszorításra is szükség lehet még. http://www.origo.hu/gazdasag/20121019-orban-brusszel-meg-ez-sem-eleg-mondjak-meg-mennyit-sporoljunk-1.html

Wo sind die österreichische Orbáns"

kosami

http://diepresse.com/home/wirtschaft/international/693015/FrankenKredite_Ungarn-ignoriert-Druck-aus-Oesterreich?_vl_backlink=/home/index.do Egy komment a sok közül a Die Presse-ből.

Görög gazdasági válság

kosami

Nem csoda hogy ilyen ganén állnak gazdaságilag a feta sajt köpülők.És az sem meglepő hogy zavargásokat keltenek, mert félnek hogy megszűnik a napi 24 órás szieszta . Kíváncsian várom hogy Borsik és társai mikor lázítják fel a népet nálunk