Regisztráció Elfelejtett jelszó

Cikkek

Rekordbírság a külföldi tejipari cégeknek Kínában

Bull'n'Bear

Hat külföldi bébitejpor gyártójára szabtak ki rekordösszegű - összesen 670 millió jüanos, vagyis 24,6 milliárd forintos - bírságot Kínában - közölte a kínai nemzeti fejlesztési- és reformbizottság bejelentése nyomán a helyi média szerdán.

Csányi vágóhidat épít Mohácson

Bull'n'Bear

Egy 13-15 milliárd forintos zöldmezős beruházásként jön létre Mohács térségében az nagy kapacitású vágóhíd, amelynek egyik befektetője Csányi Sándor. Az OTP elnök-vezérigazgatója az MTI-nek kedden elmondta: a vágóhíd éves kapacitása egymillió sertés lenne egy műszakban.

Csökkent a román alapkamat

Bull'n'Bear

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben, 50 bázisponttal csökkentette a Román Nemzeti Bank (BNR) hétfőn az alapkamatot, amelyet így 4,50 százalékban állapítottak meg.

Gyenge számok az Egistől

Bull'n'Bear

Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. 2,923 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el az üzleti évének harmadik negyedévében, ez 43 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban, és jócskán elmarad az elemzők által várt 4,53 milliárd forintos profittól.

Hozamcsökkenés a 12 hónapos dkj-aukción

Bull'n'Bear

A 12 hónapos lejáratú diszkont kincstárjegyből alacsonyabb hozam mellett a terveknek megfelelő mennyiséget, míg ötéves, változó kamatozású kötvényből a legutóbbi aukciónál drágábban, a tervezettnél nagyobb mennyiséget adott el csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.

Távolodik a cseh lakosság életszínvonala az EU átlagától

Bull'n'Bear

A Cseh Köztársaság lakosságának életszínvonala 2010-től kezdve távolodik az Európai Unió országainak átlagos életszínvonalától - állapította meg a csehországi recesszióról készített elemzésében a cseh statisztikai hivatal (CSÚ).

A Fed nem változtatott alapkamatán

Bull'n'Bear

Nem változtatott nulla közeli alapkamatán az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank rendszer, a Fed monetáris politikai döntéshozó testülete, a FOMC szerdán zárult ülésén.

Napelempark épül Szatmárnémeti közelében

Bull'n'Bear

A világ hetedik legnagyobb napelemparkja épül a Szatmárnémetitől harminc kilométernyire fekvő Sárközújlakon (Livada Mica) - közölte szerdán a Szatmar.ro hírportál.

Korlátoznák a munkaerő szabad áramlását.

Bull'n'Bear

Az EU-gazdaságok közötti szabad munkaerő-áramlás rendszere nem úgy működik, ahogy eredetileg eltervezték, ezért uniós szintű korlátozásokat kellene meghonosítani - áll az egyik vezető londoni társadalmi-gazdasági kutatóintézet szerdán előterjesztett javaslatcsomagjában.