Latin-Amerikáról sokáig úgy beszéltek a befektetők, mint ahol a növekedést elsősorban a nyersanyagárak, a kamatkörnyezet, a devizapiac vagy a politikai fordulatok mozgatják. Ez ma már csak félig igaz. A térség több országában a biztonság állapota önálló gazdasági változóvá vált: nem mellékes háttérzaj, hanem olyan tényező, amely közvetlenül befolyásolja a beruházási kedvet, a vállalati költségeket, a logisztikát, sőt végső soron a GDP-pályát is. A Világbank 2025-ös régiós értékelése már egyenesen úgy fogalmaz, hogy a szervezett bűnözés és az erőszak a fejlődés egyik központi akadályává vált Latin-Amerikában és a Karib-térségben.

Van a világgazdaságnak néhány olyan pontja, amely a térképen kicsinek látszik, a valóságban azonban egész iparágak, országok és tőzsdék sorsa múlik rajta. A Hormuzi-szoros ilyen hely: egy szűk tengeri átjáró Irán és Omán között, amely összeköti a Perzsa-öblöt az Ománi-öböllel és az Arab-tengerrel. Az utóbbi hetek háborús feszültségei miatt ismét a világsajtó fókuszába került, de a jelentősége nem most kezdődött: ez az egyik legfontosabb energiaszállítási csomópont a Földön.

A globális gazdaság egyik legfontosabb, de még mindig alulértékelt története ma nem Washingtonban, Pekingben vagy Brüsszelben íródik, hanem egyre inkább Afrikában. A világ a zöld átállásról, az elektromos autókról, az energiatárolásról és az új ipari korszakról beszél – ehhez azonban nem elég a technológia. Kell hozzá réz, kobalt, nikkel, lítium és ritkaföldfém is. Márpedig ezekből Afrika több országában bőséges készletek találhatók, miközben a nagyhatalmak egyre nyíltabban versenyeznek a hozzáférésért. A kérdés így már nem az, hogy fontos lesz-e a kontinens, hanem az, hogy mennyire. Egyre inkább úgy tűnik: a zöld átállás részben Afrikában dőlhet el.

A négynapos munkahétről az elmúlt években többnyire úgy beszélt a világ, mint modern HR-kísérletről: kevesebb kiégés, jobb egyensúly, nagyobb hatékonyság. Most viszont egy másik változata került előtérbe. Nem azért rövidül a munkahét, mert ezt álmodták meg a jövő munkahelyei, hanem mert a kormányok üzemanyagot és energiát próbálnak spórolni. A mostani energiasokkban a rövidebb munkahét egyes országokban kényszerű válságkezelési eszközzé válik.

A 2026-os év elején még úgy tűnt, hogy több feltörekvő keleti gazdaságban folytatódhat a kamatcsökkentési ciklus. A növekedés lassul, az infláció több helyen mérséklődik, a döntéshozók pedig szeretnék újraindítani a hitel- és beruházási aktivitást. Csakhogy közben megérkezett az új energiasokk, ami hirtelen jóval szűkebbre húzta a jegybankok mozgásterét. A kérdés most már nem az, hogy van-e lazítási szándék, hanem az, hogy a háborús és inflációs környezet mennyit enged belőle.

Afrikáról még mindig hajlamos a világ egyszerre beszélni kockázatként, adósságproblémaként és politikai bizonytalanságként. Csakhogy a kép ennél árnyaltabb. Bár a kontinens egészére nem lehet leegyszerűsített diadaljelentést írni, egyre több jel utal arra, hogy több afrikai gazdaság 2026-ban a globális növekedési térkép egyik fontos motorjává válhat. A sztori nem arról szól, hogy Afrika hirtelen problémamentes lett, hanem arról, hogy egyszerre kezd összeállni néhány kedvező trend: energia- és nyersanyagoldali előnyök, digitalizáció, pénzügyi stabilizáció és célzott infrastrukturális beruházások.

Miközben a piac figyelme a Közel-Keletre és a geopolitikai prémiumra tapad, egy másik – sokkal „csendesebb”, de középtávon fontos – történet is fut: Venezuela olaja amerikai kontroll alatt újra megjelenik olyan piacokon, ahol hónapokig vagy akár évekig alig volt jelen. A Reuters szerint az Egyesült Államok energiaügyi minisztere úgy nyilatkozott, hogy az amerikai–venezuelai megállapodás keretében az értékesítések bevétele február végéig mintegy 2 milliárd dollár lehet.

India az utóbbi években sok globális befektető szemében „minőségi feltörekvő piac”: nagy belső kereslet, dinamikus vállalati szektor, és egy exportképes szolgáltatási motor. Mégis: februárban az indiai IT-szektor látványosan szenvedett, a hírek szerint a Nifty IT index 4,7%-ot esett egy nap alatt, és a hónapban a legrosszabb teljesítmény felé tartott több mint két évtizede. A háttérben nem klasszikus ciklikus ok áll, hanem egy új típusú félelem: az AI „megeszi” a hagyományos IT-szolgáltatások egy részét.

Amikor a Közel-Kelet körül eszkalálódik a helyzet, az olajár gyakran úgy ugrik meg, mintha máris kiesett volna a kínálat. A valóságban azonban két teljesen külön történet fut: az egyik a kockázati prémium (félelem, biztosítás, hajózási felár), a másik a fizikai kínálati sokk (ténylegesen kevesebb hordó érkezik). A kettő ugyan együtt mozoghat, de nem ugyanazt jelenti – és a befektetői döntések szempontjából nem mindegy, melyik dominál.

Botswana 2026. február 9-i költségvetési beszédében a pénzügyminiszter 3,1%-os GDP-növekedést jelzett 2026-ra, két egymást követő zsugorodó év után. A fellendülés azonban nem „tiszta” sztori: a deficit a következő pénzügyi évben a Reuters szerint 8,9% GDP lehet, és az adósság/GDP átlépheti a törvényi 40%-os plafont 2026–2027-ben. A fő kockázat továbbra is a gyémántpiac: a kereslet gyenge, a lab-grown térnyerése és a globális ciklus egyaránt rontja a bevételi oldalt.