A kormány kiáll az ország érdekeiért
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint az Orbán-kormány is meg fog állapodni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), de a Gyurcsány-kabinettel ellentétben a mostani kormányzat kiáll az ország érdekeiért.
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint az Orbán-kormány is meg fog állapodni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), de a Gyurcsány-kabinettel ellentétben a mostani kormányzat kiáll az ország érdekeiért.
Meghaladhatta a 6 százalékot a tizenkét hónapra számolt magyarországi infláció augusztusban, elsősorban az üzemanyag- és az élelmiszerárak felhajtóereje miatt - jósolták a keddi adatismertetés előtt londoni felzárkózó piaci elemzők.
A 4,2 milliárd forintos összköltségvetésű kulturális város rehabilitációs program lezárultát követően Hódmezővásárhely újabb településrésze újulhat meg; a Szabadság tér és környéke uniós támogatással mintegy 900 millió forintból szépülhet meg – jelentette be Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester hétfőn.
A kereskedelmi szálláshelyek vendégeinek száma 2,4 százalékkal nőtt júliusban az egy évvel korábbihoz mérve, míg a vendégéjszakáké 3,3 százalékkal emelkedett. A kereskedelmi szálláshelyekre 8,6 százalékkal több külföldi vendég érkezett, akik 8,9 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek Magyarországon, míg a belföldi vendégek száma 2,4 százalékkal, a vendégéjszakák száma 1,1 százalékkal csökkent - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A magyarok leggyakrabban a szórakoztató elektronikai készülékek, az elektromos háztartási gépek, az élelmiszerek és az italok beszerzését, továbbá a szórakozást és az utazást alapozzák a világhálón szerzett információkra. A hazai vásárlókhoz képest huszonnyolc európai ország fogyasztói jóval nagyobb arányban vásárolnak internetes információk alapján - derül ki a Nielsen piackutató vállalat nemzetközi online felméréséből.
Nőtt a betétállomány és az átlagos betétnagyság is tavaly, a betétesek 99,6 százaléka pedig továbbra is száz százalékban az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) teljes körű védelmét élvezi. Az év közepén bezárt Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet kártalanítása kapcsán a válaszadók 75 százaléka teljesen elégedett volt az alappal.
A brazíliai magyar befektetési lehetőségekről, valamint a Brazília és Magyarország közötti kulturális, tudományos kapcsolatok fejlesztési lehetőségeiről tárgyalt pénteken Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Sao Paulo-i Iparszövetség elnökével.
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya augusztusban 122 milliárd forint volt, az első nyolc hónapban a deficit 559,5 milliárd forintot tett ki, a módosított éves előirányzat 97,1 százalékát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
Eddig összesen mintegy negyedmillió devizahiteles helyzetén segített a kormány, több százmillió forint maradt a családoknál, azoknak pedig, akiknek továbbra is nehézséget jelent jelzáloghitelük törlesztése, rendelkezésükre áll az árfolyamgát rendszere, valamint a Nemzeti Eszközkezelő (NET) általi segítség - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Újraindul a függönygyártás Pécsett; a Rovitex lakástextil forgalmazó több mint 600 millió forintos beruházással épít új üzemcsarnokot a baranyai megyeszékhelyen.