Nőtt a betétállomány és az átlagos betétnagyság is tavaly, a betétesek 99,6 százaléka pedig továbbra is száz százalékban az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) teljes körű védelmét élvezi. Az év közepén bezárt Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet kártalanítása kapcsán a válaszadók 75 százaléka teljesen elégedett volt az alappal.

Fekete-Győr András, az OBA ügyvezető igazgatója pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a júniusi díjbevallásokon alapuló adatokat ismertetve elmondta: 2011-ben - az előző évi csökkenés után - 4,4 százalékkal bővült a hitelintézeteknél elhelyezett összes megtakarítás, és 2012 elején 17.371 milliárd forintot tett ki.

Emelkedett az egy főre jutó átlagos betétösszeg is, a 2012. évi 1,276 millió forint 3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, míg az átlagosan egy biztosított betétben elhelyezett összeg 2,2 százalékkal, 256 ezer forintra mérséklődött.

Az összes biztosított betétállomány a teljes betétállománynál nagyobb ütemben, 5,7 százalékkal, 12.896 milliárd forintra nőtt. A bankszektorban a biztosított betétek aránya meghaladta a 72 százalékot, a szövetkezeti szektor esetében továbbra is kimagaslóan nagy, 96,3 százalék.

A bankbetét összege 2012 elején a több mint 10,120 millió betéttulajdonos 99,6 százaléka esetében nem haladta meg a betétbiztosítási védelem jelenlegi 100 ezer eurós (mintegy 28,5 millió forint) felső határát, vagyis a betétesek túlnyomó része továbbra is védett.

A betétek állományát alapul véve 61 százalék (7.881 milliárd forint) 100 százalékban OBA védett, míg 2011-ben ez az arány 69,6 százalék volt. Az utóbbi évben ugyanis a nagybetétek koncentrálódása figyelhető meg: a 100 ezer euró feletti nagybetétesek száma 5,5 százalékkal, 37.029-re csökkent 2011-hez képest, míg betéteik összege 4,2 százalékkal, 5.014 milliárd forintra gyarapodott.

Az alap kártalanítási kötelezettsége majdnem 7 százalékkal nőtt, a 2011. évi 8.495 milliárdról 9.067 milliárd forintra. Az OBA hitelintézeti fizetésképtelenség esetén rendelkezésre álló vagyona 2012 elején 86,9 milliárd forint volt, amit az évközbeni soltvadkerti kártalanítás mintegy 66 milliárd forintra csökkentett, így a fedezettségi mutató jelenleg 1 százalék alatt van. Bár az uniós direktíva várhatóan 1 százalékos fedezettséget ír elő, ez nem feltétlenül jelent díjemelést az OBA ügyvezető igazgatója szerint. Mint elmondta, az igazgatótanács 2011-re - elsősorban a kártalanítási értékhatár 100 ezer euróra emelése miatt - már jelentősen, 0,6 ezrelékre emelte a díjkulcsot, s ezt hagyta jóvá 2012-re is. A jövő évi díjpolitikát ősszel tárgyalja az igazgatóság.

Egyébként ha az OBA forrásai nem lennének elegendők a kártalanításra, az alapnak lehetősége van arra, hogy állami garancia mellett hitelt vegyen fel vagy kötvényt bocsásson ki. Az MNB-vel pedig megállapodása van arról, hogy árat jegyez az OBÁ-nak, így akkor is el tudná adni az állampapírjait, ha a piac befagyna. Ez azért fontos, mert nagyon lerövidült (20 munkanap) a kártalanítási idő, ami a jövőben a felére, de akár rövidebb időre is csökkenhet.

Fekete-Győr András hangsúlyozta, hogy az OBA kártalanítási technológiája már most kiforrott, a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet betéteseinek 98,4 százaléka 10 munkanapon belül hozzájutott megtakarításához, az egyértelmű jogosultsággal rendelkezők pedig már 7 munkanap alatt megkapták a kártalanítást.

Még nem lehet tudni, hogy a soltvadkerti ügyben milyen megtérülésre számíthat az OBA, ugyanis még a végelszámolás zajlik, így nincs zárómérleg sem. Ezzel kapcsolatban az ügyvezető igazgató megjegyezte: ha a PSZÁF javaslatára nem változtattak volna a jogszabályon, a betétesek kártalanítása még meg sem kezdődhetett volna. Kiemelte, hogy a pénzügyi felügyelet és az alap együttműködése rendkívül jó.

Fekete-Győr András az MTI kérdésére elmondta: az alap továbbra is szeretné visszakapni régi funkcióját, hogy - megfelelő eszköztár mellett - ne csak kártalanításra, hanem megelőzésre is felhasználhassa forrásait. Tőkeágon ugyanis mindig olcsóbb válságot kezelni, mint a felszámolás és kártalanítás révén. Hogy erre mikor kerülhet sor, az uniós szabályozástól is függ.

Tóth István kommunikációs vezető elmondta: az OBA soltvadkerti ügyfelek körében végzett felmérése szerint a betétesek 75 százaléka teljesen elégedett volt az OBA szolgáltatásával. Kritikát csupán a válaszadók 8,3 százaléka fogalmazott meg. A soltvadkerti ügyfelek 76 százaléka szerint elegendő a 100 ezer eurós védettség, a 20 munkanapos kifizetés 92 százalékuk szerint elfogadható időtartam egy hitelintézet bezárása esetén.

MTI