Franciaország államadóssága a vártnál nagyobb mértékben fog növekedni jövőre, az eddig tervezett GDP arányos 88,3 százalék helyett 89,1 százalékra, s a csúcspontját 2013-ban 89,3 százalékon fogja elérni - derül ki a szerdán a kormány elé beterjesztett módosított költségvetésből.

Az államadósság növekedése az ideiglenes euróövezeti mentőalapot (EFSF) felváltó euróövezeti stabilitási mechanizmussal (ESM) magyarázható, amelynek végrehajtását szerdai ülésén jóváhagyta a kormány. A korábbi előrejelzésekben a kormányzat már a jövő évtől az államadósság csökkentését irányozta előre 88,2 százalékra. Ezt a lépést most Párizs egy évvel 2014-re halasztotta, amikorra is GDP-arányosan 88,3 százalékos államadóssággal számol.

Ezt követően a tervek szerint fokozatosan fog csökkeni az államadósság, 2015-ben 86,2 százalékra (az eredeteire tervezett 84,9 helyett) majd 2016-ban 83 százalékra (81,8 százalék helyett). A kormány ugyanakkor a módosított költségvetésben is megtartotta az államháztartási hiányra korábban tett kötelezettségvállalásait, amelyet idén a GDP 4,5 százalékára tervez, jövőre pedig 3 százalékra. A költségvetési egyensúly így 2016-ra lesz elérhető. A módosított költségvetés már figyelembe vette a konjunktúraváltozásokat, de a módosítások elsősorban az eurózónának az euróövezeti stabilitási mechanizmuson (ESM) keresztül nyújtott francia állami pénzügyi segítségével magyarázhatók.

Franciaország az első ország, amely megkezdte a július 1-én életbe lépő ESM ratifikálási folyamatát, a végső szót azonban a parlamentnek kell majd kimondania. Párizs első lépésben 6,6 milliárd eurót tervez az alapba átutalni, amely az elszámolási mód következtében nem a költségvetési hiányt, hanem az államadósságot fogja növelni. Franciaország a következő három évben további összegek átutalását tervezi az ESM-be. A számvevőszék szerdán megjelent éves jelentésben közben arra figyelmeztette a kormányt, hogy az állami kiadások lefaragásában több erőfeszítésre lenne szükség, mert az új adóemelésekkel nem lesz megoldható az államadósság csökkentése. A kormányzat eddig a járulékok növekedésére helyezte a hangsúlyt, de "az állami kiadások jelentősebb lassítása mostantól elengedhetetlen" - olvasható a jelentésben.

A testület szerint folytatni kell 2012 után is a közszférában a bérek befagyasztását, s azzal párhuzamosan a kötelező járulékok további emelésére is szükség lesz. A jelentés még azelőtt készült, hogy Nicolas Sarkozy államfő bejelentette: Franciaország versenyképességének javítása és a munkahelyek külföldre telepítésének megállítása érdekében az áfa 1,6 százalékponttal - 21,2 százalékra - emelkedik a szociális védőháló finanszírozására. Ezzel párhuzamosan a kormányzat csökkenti a munkáltatói járulékokat, amelyekből eddig fedezték a szociális kiadásokat. Az intézkedés október 1-jén lép életbe, amennyiben Sarkozy májusban megnyeri az elnökválasztást.

MTI