A külkereskedelmi termékforgalom forint- és devizaértékének egyaránt kétszámjegyű bővülését regisztrálta 2011-ben az előzetes adatok szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), bár az utolsó havi, devizában mért export és import alig változott az egy évvel korábbihoz képest.

Tavaly január-decemberben a kivitel értéke 22.291 milliárd, a behozatalé 20.342 milliárd forint volt. A kivitel euróban 11,7, a behozatal 10,5 százalékkal emelkedett. A külkereskedelmi mérleg 1.949 milliárd forint aktívumot mutatott, az egyenleg 433 milliárd forinttal javult a 2010. évi 1.516 milliárd forintos aktívumhoz viszonyítva. Uniós pénzeszközben számolva tavaly a kivitel 79,795 milliárd euró volt, a behozatal pedig 72,839 milliárd eurót tett ki.

Az aktívum elérte a 6,956 milliárd eurót, szemben az egy évvel korábbi 5,515 milliárd euróval. A KSH közleménye szerint 2011 decemberében az első becslés alapján a kivitel értéke 1.800 milliárd, a behozatalé 1.693 milliárd forint volt. Euróban számolva a kivitel 0,9 százalékkal csökkent, a behozatal lényegében nem változott 2010 decemberhez viszonyítva. Az utolsó havi, devizában mért exportot és importot befolyásolta, hogy decemberben a forint az euróhoz mérve 9,7, a dollárhoz képest 10,1 százalékkal értékelődött le a 2010 decemberihez hasonlítva. A külkereskedelmi mérleg tavaly az év utolsó hónapjában 106 milliárd forint aktívumot mutatott, az egyenleg 8 milliárd forinttal romlott az előző év azonos időszakához képest.

A decemberi kivitel 73,1 a behozatal 66,6 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolította le Magyarország. Uniós devizában nézve a decemberi kivitel 5,899 milliárd euró volt, a behozatal pedig elérte az 5,547 milliárd eurót. Decemberben az aktívum 352,1 millió euró volt, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.

MTI