A cég honlapján találtam néhány érdekes információt. A következő listát érdemes lehet végig olvasni érdekeltségtől függetlenül.

A Pannónia Életbiztosító alapítói magyar származású, köztiszteletben álló személyek.

  • Járai Zsigmond

a tőzsde egykori alapítója, a Budapest Bank vezérigazgató-helyettese, pénzügyminiszter-helyettes, bankfelügyelet elnöke, befektetési bankár Londonban, a Magyar Hitelbank vezérigazgatója, a tőzsde elnöke, pénzügyminiszter, jegybankelnök, 2010. november 16. óta a Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottságának elnöke, jelenleg a társaság felügyelőbizottságának elnöke

  • Horváth Béla

az Állami Biztosító korábbi vezető instruktora, fiókvezetője, a Hungária Biztosító értékesítési igazgatója, a Gloria Biztosító alapítója, a Nationale-Nederlanden Biztosító alelnök vezérigazgatója, az AVIVA Életbiztosító alapítója, elnöke és vezérigazgatója, jelenleg a társaság elnöke

  • Dr. Ádám Veronika

orvos-biológus, akadémikus, Vizi E. Szilveszternek, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnökének házastársa

  • A BROKERNET Csoport alapítói és vezetői

Kostevc Péter, Kútvölgyi Pál, Kósa Erika, Körvélyesi Zoltán

  • Charles J.L.T. Kovacs

a Chase Manhattan bank egykori alelnöke, több neves pénzintézet tanácsadója, valamint a Lehman Brothers és az OECD szaktanácsadója, a biztosító egyik alapítója

  • Czakó Borbála Xénia

az Ernst and Young szabályozási, kormányzati kapcsolati és esélyegyenlőségi területekért felelős globális partnere

  • Gaál Csaba

az OTP Garancia Biztosító Életbiztosítási főosztályának korábbi vezetője, jelenleg a társaság vezető-aktuáriusa, termékfejlesztési vezetője, vezérigazgatója

  • Dr. Illényi Miklós István

fogszakorvos

  • Kelemen Zsolt

a társaság pénzügyi vezetője, vezérigazgató-helyettese

  • Kieselbach Tamás

művészettörténész, a Kieselbach Galéria tulajdonosa

  • Dr. Komoróczki István

a Külügyminisztérium korábbi szóvivője, jelenleg az Imperial Tobacco Magyarország Kft. vállalati kapcsolatok igazgatója

  • Korányi G. Tamás

laptulajdonos, újságíró, a tőzsde egyik alapítója

  • Lehman Brothers Befektetési Bankház

a világ egyik legnagyobb befektetési bankháza (2008. szeptember 15-én csődöt jelentett)

  • Mándoki Zoltán

a MÁV korábbi vezérigazgatója és a MOL ügyvezető vezérigazgatója

  • Dr. Martonyi János

nemzetközi jogász, külügyminiszter

  • Dr. Mikó Gyula

korábban a Közgazdaságtudományi Egyetem docense, dékán helyettese, a Nationale-Nederlanden Biztosító pénzügyi és termékfejlesztési igazgatója, vezérigazgató helyettese, a Winterthur Biztosítási Rt. elnök vezérigazgatója, az AVIVA Életbiztosító Zrt. vezérigazgató-helyettese, jelenleg a társaság általános vezérigazgató-helyettese

  • Missura Gábor

a Magyar Nemzeti Bank korábbi szóvivője és kommunikációs vezetője

  • Dr. Móricz Gábor

a Magyar Honvédség egykori vezető közgazdásza, a Concorde Értékpapír Rt. felügyelőbizottsági tagja, a tulajdonában álló KAPTÁR Befektetési Zrt. a biztosító egyik alapítója

  • Németh Attila

a Vodafone korábbi kommunikációs vezetője

  • Dr. Nobilis Kristóf

jogász, a tőzsde egyik alapítója, befektető, a Budapesti Ingatlanhasznosító és Fejlesztő Részvénytársaság igazgatóságának elnöke

  • Preisinger Béla Ernő

az S+H vállalatok alapítója és tulajdonosa, a Társaság Felügyelőbizottságának tagja

  • Straub Elek

a Matáv, majd a Magyar Telekom korábbi elnök vezérigazgatója

  • Dr. Szapáry György

korábban a Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviselője, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese, jelenleg az OTP Bank Nyrt. igazgatósági tagja

  • Vígh Sándor

a társaság vezérigazgató-helyettese