Széttépték ma a hazai tőzsdénket, számomra teljesen váratlanul és érthetetlenül. Ez a legkisebb gond, de sajnálattal jelentem be: a bika töke olyan szinten eldurrant, hogy a markers 3-ban nincsennek intraday adatok és Bux1112 sem. Úgy tűnik a béttel már a bitek sem bírnak, zavar van a mátrixban és az erőben is.

BUX:

alt

Azt hiszem kitörtünk. Lendületben az ország! Index célára 24700 amit már tegnap elértünk volna, ha nem zár be a tőzsde. Nem tudom piac befolyásoló e egy-két bejelentés, de úgy volna kerek a történet, ha a 300 pontot felfele megcsinálná holnap délelőtt a bux. Támaszunk 23700, közelében long beszálló keresése logikusabb. Kamattartalom rendkívül alacsony volt egész nap határdőben, ezért nehéz belőnni annak célárát. Az árjegyző kedve szerint 25100-25500 között lehet.

MOL:

alt

Új lokális csúcs, csak a mol felvásárláskor volt ilyen magas szinten az árfolyam. 25700 a célár egyelőre, de ha ütemet tartjuk májusra egy ATH kinézhet. Magyarázzák az olajárral ezt az emelkedést, de hol van az még a 2008-as csúcsától, illetve a mol hol van? Egyébként nem kell már sok mutyi - khmm intézményi befektető és a MOL is nyerőben lesz a saját részvényvásárlásával. Lehet a deviza hitelt részvénnyel akarják kiváltani. :) Vicc komolyan ez a papír - eladó nincs, közkéz nincs, legnagyobb bux komponens, de rendkívül transzparens...

MTEL:

alt

Reggel beírtam a fórum topikba, hogy ma lesz az a nap, amikorZrínyit akar játszani és kitör 600-as békiójából. 200 napos egyelőre megálljt parancsolt, felette nagy tér nyílik, egészen galaktikus.

OTP:

alt

Sanyi betyár visszatért a fociból és móresre tanította az OTP shortosokat és a hitelminősítőket. Forgalom hatalmas volt, vásárlás kapkodós. Célár 6340, majd a trendcsatorna teteje 6450. Támasz 5950. Én megvárnáma beszállóval a következő hetet, egyszer ez a beteg is lenyugszik.

Richter:

alt

Istmételten Ő a büdös kisfiú az oviban, akivel senki sem játszik. 38000es támasz szintet elérte, de utána sem lett túlságosan virgonc. Nagyon kellene egy fehér gyertya, hogy fordulós jelzést kapjunk. Lehet, hogy delegálni kellene mlszbe egy IT tagot, mert különben aki kimarad, lemarad. Legfontosabb továbbra is a csökkenő trendvonal!!!

Sok sikert!

ui: merné bárki is feltételezni, hogy az állambácsi tőzsdézni is fog? Ne adj isten, piacot teremt magának, hogy megmutassa ügyesebb, mint a magánszektor? Hiszen tőzsde indexünk nem lehet rosszabb a többi országénál, legfeljebb a gazdasági mutatóink.