Budapest, 2021. január 13., szerda (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 437,80 pontos, 0,99 százalékos emelkedéssel, 44 684,36 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 19,2 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedvező napot zárt szerdán, közel egy százalékos pluszban fejezte be a kereskedést, ezzel felülteljesítette a nyugat-európai és az észak-amerikai börzéket. A vezető részvények közül az OTP papírjai a közel egy százalékos gyengülés ellenére is a fontos technikai szintnek számító 14 ezer forint felett zártak. Igazán nagy mozgás a Richternél volt, amely majdnem 6 százalékkal drágult, közel 11 milliárd forintos forgalomban. Ennek hátterében a skizofrénia és bipoláris depresszió kezelésére szolgáló, cariprazine hatóanyagú készítményének a várható forgalmával kapcsolatos optimizmus áll, ez mozgatta a részvényárat és a forgalmat - tette hozzá. A Richter árfolyama a nap folyamán 7960 forinton új történelmi csúcsot ért el, a záróára ennél alacsonyabb lett. A Mol 8 forinttal, 0,33 százalékkal 2420 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 0,92 százalékkal 14 040 forintra csökkent, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 397,50 forintra nőtt, forgalma 141,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 430 forinttal, 5,81 százalékkal 7830 forintra emelkedett, a részvények forgalma 10,9 milliárd forintot ért el. A BUMIX 3743,66 ponton zárt szerdán, ez 9,73 pontos, 0,26 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.