Budapest, 2020. március 1., vasárnap (MTI) - Februárban országosan 13 117 ingatlan adás-vétele történt meg a Duna House adatai szerint, az idei második havi tranzakciók száma 2018-hoz képest közel 2 százalékkal több, míg a tavalyihoz képest minimális, 3 százalékos visszaesést mutat.

A közlemény szerint a szokásos januári gyengébb tranzakciós adatok után az elmúlt évek erős szintjét érte el ismét az ingatlanpiac, amely mutatja a vásárlóképes keresletet is.

A jellemzően erősebb tavaszi ingatlanpiacon a Duna House szakemberei továbbra is az előző hónaphoz képest enyhén emelkedő adásvételre számítanak, amely stabil, kiegyensúlyozott piacot eredményezhet. Az idén januárban 9917 adás-vétel történt a lakáspiacon, amely az előző év első hónapjához képest 8 százalékkal kevesebb. Éves szinten a társaság 130-150 ezer ingatlanpiaci tranzakciót vár 2020-ban, és úgy véli, az előrejelzés az első hónapok adatai alapján megalapozott. Tavaly a teljes piacon 146 037 adás-vétel történt, a statisztikai adatok szerint 2017-ben 153 770, míg 2018-ban 163 695 tranzakció volt. A tájékoztatás szerint az idén a jelzáloghitel-piac a tavalyi adatokhoz képest továbbra is növekszik, a társaság hitelcentrumának előrejelzése szerint a teljes piacon 73 milliárd forint jelzáloghitel nyújtottak az év második hónapjában. A jegybank tavaly februári tényadatával (62,6 milliárd forint) összehasonlítva ez 16 százalékos növekedés.