Budapest, 2019. november 6., szerda (MTI) - Az európai értékpapírpiacokon vegyes kezdés után egyértelmű árfolyam-tendencia nélkül zajlott a kereskedés szerdán, a nap végére azonban már többségében pozitív eredmények alakultak ki.

A főbb indexek az amerikai-kínai kereskedelmi vetélkedés fejleményeire és a negyedéves vállalati eredmény beszámolókra figyelve vegyesen, többségében emelkedéssel fejezték be a kereskedést. A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 0,15 és a Stoxx Europe 600 index egyaránt 0,15 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,26 százalékkal emelkedett.

Londonban az európai kereskedési idő végén a még nem hivatalos záróadatok alapján 0,02 százalék emelkedést mutatott az FTSE-100 index. A frankfurti DAX index 0,18 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 0,22 százalékkal emelkedett. A madridi tőzsde viszont 0,20 százalék, a milánói pedig 0,09 százalék indexveszteséggel végzett. A BMW várakozáson felüli negyedéves eredményt jelentett, éves előrejelzése miatt azonban részvényének árfolyama egy százalékkal csökkent. Az adidas részvénye öt százalékkal gyengült annak ellenére is, hogy eladásainak hat százalékos növekedéséről számolt be, ami azonban működési eredményének változatlansága miatt nem hatotta meg a befektetőket. A német Dialog Semiconductor részvénye több mint öt százalékkal gyengült a negyedik negyedévre kiadott eredmény-előrejelzés miatt. Az olajárak három egymást követő napi emelkedés után szerdán lefelé korrigáltak az amerikai nyersolajkészletek nem várt mértékű múlt heti növekedése miatt. A Brent ára 0,83 százalékkal hordónként 62,44 dollárra csökkent, a WTI ára 0,38 százalékkal 57,01 dollárra ment le. Az eurót 0,02 százalékkal jegyzik gyengébben 1,1072 dolláron, az arany spot ára 0,33 százalékkal unciánként 1488,46 dollárra emelkedett.