Budapest, 2019. július 29., hétfő (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,96 pontos, 0,10 százalékos emelkedéssel, 41 006,44 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 6,8 milliárd forint volt. A vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest, a legnagyobb mértékben, 1,15 százalékkal a Magyar Telekom drágult.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta: a budapesti tőzsdét iránykeresés jellemezte. Hozzátette, a Mol a héten publikálja gyorsjelentését, nagyrészt arra várnak a befektetők. Európában is igen vegyes hangulatot látni, a német DAX és párizsi CAC-40 index is 0,1 százalékos pluszban fejezheti be a napot. A tengerentúlon ugyancsak vegyes képet mutatnak a tőzsdék, a Down Jones index enyhe pluszban, az S&P-500 és a Nasdaq jelentős mínuszban van, főleg az utóbbi teljesített alul, melynél 0,7 százalékos mínuszt látni. A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 3024 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,08 százalékkal 12 440 forintra nőtt, forgalmuk 2,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,15 százalékkal 438 forintra emelkedett, forgalma 37,9 millió forint volt. A Richter-papírok ára 25 forinttal, 0,49 százalékkal 5160 forintra nőtt, forgalmuk 786,3 millió forintot ért el. A kisebb papírok közül kiemelkedő, több mint 1,4 milliárd forintos forgalom mellett 7,14 százalékkal emelkedett az Est Media árfolyama. A társaság hétfői bejelentése szerint a Park Teniszklub Zrt. július 26-án tőzsdén kívüli ügyletben Est Media törzsrészvényeket ruházott át harmadik felek részére, amivel befolyása 5 százalék alá csökkent. A GlobTerm Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a tájékoztatás szerint 10 millió Est Media törzsrészvényt vásárolt a Park Teniszklub Zrt.-től, amivel 9,82 százalékos befolyást szerzett. A BÉT vezérigazgatója az Est Media kérésére a július 30-i tőzsdenapon a kereskedési idő kezdetétől a "lezárás szakasz" végéig felfüggesztette az Est Media törzsrészvényeivel való kereskedést. A kibocsátó azzal indokolta a kérést, hogy a felfüggesztés időtartama alatt olyan tájékoztatást kíván közzétenni, amely jelentős mértékben befolyásolhatja az általa kibocsátott értékpapírok árfolyamát.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4276,89 ponton zárt hétfőn, ez 60,15 pontos, 1,39 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.