Két húzó papír van a piacon, egyik a nyomorgatott OTP, másik pedig a már eddig is eszeveszetten száguldó MOL. Két legnagyobb index komponensnek köszönhető a nagy emelkedés.

BUX:

alt

Mozgóátlagokon egy napot pihent a piac, amely stop vadászatnak tűnik így utólag. A forgalom elég erőteljes ebben az emelkedésben, de a következő ellenállás nincs messze, hiszen itt a csökkenő trendvonal 23000 körül. Ahhoz, hogy ezt az akadályt is sikerrel vegye szükség lesz telekom vagy richter támogatására.Támasz 200 napos, mert 50-es egy átjáróház.

BUX1112:

alt

Egyelőre úgy tűnik, hogy visszatérünk a kulcsszint fölé, azonban ehhez még kell a mai megerősítés. Van egy fülescsészén, aminek célára 23800, amely az előző csúcs volt. KT elég szépen kitágult, de még nincs extrém tartományban, az RSI túlvetsége ilyen időtávon közel sem drámai. Van még tér felfele. Támasz 23200

MOL:

alt

Ékelődésből úgy tűnik, hogy felfele indult meg, de egyelőre még nem elég határozott a folyamat, ezért holnap délelőtt itt megerősítés szükséges a pozitívumhoz. Ha kitör várhatóan új idei csúcsra megy a papír. Szinte csak vételi nyomok vannak a charton, ennek a papírnak puszta létezése örömmel és kielégedettséggel tölheti el az alapkezelőket. Támasz ék alja.

MTEL:

alt

Ma portfolio átrendezés volt a piacán, így jó volna ha ebből felfele indulna el, mert akkor elérhetővé válna a 200 napos mozgóátlag. Ilyen forgalom után azonban annak meghaladása se volna meglepetés. Lefele 578 támasz.

OTP:

alt

Felminősítették a papírt, hivatalos álláspont szerint, mert a gazdasági környezet javul. Hát médiatörvény miatt nehezen merek őszintén fogalmazni, de több köze van az adósság visszafizetésének a felminősítéshez, mint a folyamatosan növekvő bedőlt hiteleseknek. Mondhatni, hogy kifizetjük az illetékeseket, aztán lehet örülni, hogy csak kicsit vagyunk szarok, nem nagyon...

5550 a kulcsszint, felette 5670 elérhetővé válik, ha még is beesne holnap, akkor mehet vissza az oldalazásba 5500 alatt.

Richter:

alt

Csökkenő trendvonal alatt pusztulgat. Még mindig adja valaki, pedig a jövőben csökkenni fog a közkéz, hiszen állam részesedése tovább nő.

Sok sikert!