Justin Sun, a Tron Blokkláncalapítója, a kriptovaluták és a decentralizált internet egyik élharcosa, 4.750.000 dollárt fizetett azért, hogy együtt ebédelhessen Warren Buffett-tel, a legendás befektetővel.

4.750.000 dollár nem kevés egy ebédért, illetőleg valakinem az idejéért, még akkor sem, ha az a valaki a Berkshire Hathaway befektetési társaság vezérigazgatója. A Berkshire Hathaway több, mint 700 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik. Olyan társaságokban van üzleti részesedése, mint a Coca-Cola, vagy a Wells Fargo.

Warren Buffett az egyik leggazdagabb ember a világon, és sokszor elmondta, hogy nem fektet be olyan vállalkozásokba, amelyeket nem ért. Éppen ezért hosszú ideig távol maradt a elektronikai piactól. 2011-ben aztán bevásárolta magát az IBM-be, de ezzel a döntéssel be is vásárolt, mert a befektetése nem lett sikeres. 2017-ben megvásárolt 5,5 %-ot az Apple-ből, ez már jól sikerült, hiszen részvény portfóliójának legnagyobb értékű részét képezi. A múlt hónapban az Amazon is sorra került egy kisebb részvénycsomag erejéig.

Justin Sun a vállalkozási széfra túlsó oldalán található. A Ripple kriptovaluta létrehozásánál bábáskodott, majd megvalósította a Tront, ami a világ legnagyobb blokklánc-alapú operációs rendszere. A Tront sokan kritizálták, azonban a token, amit a vállalkozás mellé Sun kiadott, mára már több, mint kétmilliárd dolláros likvid vagyont gyűjtött, és a TRX nevű tokent mára a tíz legértékesebb kriptoeszköz között jegyzik.

De miért éri meg majdnem ötmillió dollárt fizetni egy ebédért? A pénz egyébként nem Buffet pénztárcáját tömi, hanem a bevétel jótékonysági célokat szolgál majd. Justin Sun számára azonban, azt lehet mondani, ez a 4,75 millió dollár olcsó megváltása egy hatalmas nemzetközi reklámhadjáratnak, hiszen egyrészt a találkozó hírét minden mainstream hírportál leközölte, másrészt Justin Sun neve Warren Buffett-ével együtt jelenik meg szerte a világon.

S ha az ebédnek még eredménye is lenne, például az, hogy Buffett elfogadja, hogy a kriptodevizák és a blokklánc technológia nem "szerencsejáték", ahogyan azt eddig több alkalommal is kifejtette, hanem egy olyan ágazat, amibe érdemes fektetni, akkor ezzel hatalmas lökést adhat a kripto-befektetések világának.

Warren Buffett egyébként mostanában többször is hangot adott annak a véleményének, hogy jelenleg nincs mibe fektetni a pénzt. Korábbi kedvenc befektetési területe, az S&P 500 részvényalap nem teljesít túl jól mostanában, és ez is arra ösztönözheti Buffett-et, hogy valami újat próbáljon ki.

A milliárdostól egyébként nagylelkű gesztus, hogy beleegyezett ebbe az ebédbe. Justin Sun ugyan olyan hírnek örvend a piacon, ami miatt Buffett valószínűleg nem fogja őt komolyan venni, azonban a hírek szerint Sun további hét vendéget hozhat magával. Ha okosan választ, lesznek közöttük olyanok, akik higgadtan és észérvekkel tudják elmagyarázni Warrenn-nek, hogy mi a lényege a kriptovaluták világának.

S ha már annyit elérnek, hogy kevésbé fogja elutasítani a gazdaságnak ezt a szeletét, mint korábban, már az is valami.