Budapest, 2019. január 30., szerda (MTI) - Jelentősen romlott a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság pénzügyi eredménye a december 31-ével végződött harmadik pénzügyi negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.
A légitársaság honlapján közzétett jelentés szerint bár az utasforgalom 14,9 százalékkal 8,1 millióra, a bevétel pedig 21,2 százalékkal 512,7 millió euróra javult, az üzemi eredmény nullszaldót mutatott, az adózott eredmény pedig mindössze 1,7 millió euró lett, ami 87,6 százalékos csökkenés az egy évvel korábbihoz képest.
A Wizz Air elemzésében azt írta, a cég költségei a negyedévben 25,6 százalékkal 512 millió euróra emelkedtek elsősorban a kerozin árának korábbi emelkedése miatt. Csak ez a tétel 21,6 százalékkal nőtt.
Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a 15 százalékos forgalomnövekedés mellé a járatok töltöttsége 2 százalékponttal 91 százalékra javult, a magasabb kerozinárakat pedig a kapacitásbővítés visszafogásával ellensúlyozták.
Emellett megemlítette, hogy részben a novemberben bevezetett új csomagfeladási feltételek miatt 6 százalékkal nőtt a cég kiegészítő szolgáltatásokból származó bevétele.
A Wizz Air a pénzügyi eredmény ismeretében nem változtatott egész éves profitvárakozásán, továbbra is a 270 és 300 millió euró közötti sávba várják a teljes éves adózott eredmény alakulását.
Korábbi hír a Wizz Air házatáján:
Eljárást indít a Fővárosi Kormányhivatal a Wizz Air vasárnapi poggyász-incidense miatt
Budapest, 2019. január 28., hétfő (MTI) - Eljárást indít Budapest Főváros Kormányhivatala a Wizz Air légitársaság vasárnapi Dubaj-Budapest járatánál tapasztalt poggyászkezelési panaszok miatt - közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel. A légitársaság még nem értesült az eljárásról.
A vizsgálatot Tuzson Bence, a Miniszterelnökség (ME) közszolgálatért felelős államtitkára kezdeményezte.
A közlemény szerint felmerült a gyanú, hogy a Wizz Air nem teljesítette a szerződésben vállalt és az utasok által kifizetett szolgáltatásait.
A kormányhivatal vizsgálja majd, hogy megfelelően, pontosan és kellő időben tájékoztatták-e az utasokat a poggyászproblémákkal kapcsolatban, illetve ha jelentős késés következett be az adott járaton, akkor a fogyasztókat megillető jogokat biztosította-e a légitársaság - közölte a Miniszterelnökség.
Az Index híroldal utaspanaszok alapján számolt be arról, hogy a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság néhány utas poggyászát Dubajban hagyta.
A Wizz Air az MTI megkeresésére közölte: nem kapott hivatalos értesítést olyan döntésről, hogy Budapest Főváros Kormányhivatala vizsgálatot indított a légitársaság ellen.
Kifejtették, hogy az erős ellenszél miatt megnövekedett fogyasztás és a Budapestre előre jelzett hó miatt a Wizz Air W6 2498-as számú, január 26-án Dubaiból Budapestre közlekedő járatának a szokásosnál több üzemanyaggal kellett elindulnia. Ezért, illetve a feladott poggyászok szokatlanul nagy mennyisége és tömege miatt több poggyászt felszállás előtt kirakodtak, hogy a repülőgép a megengedett súlyhatáron belül maradjon.
Hangsúlyozták, a légitársaság mindent megtesz, hogy a következő, január 29-i járattal minden hiányzó poggyászt eljuttasson az érintett utasokhoz.
A Wizz Air azt kérte az utasoktól, hogy amennyiben poggyászuk nem érkezik meg az őket fuvarozó járattal, a tranzitterület elhagyása előtt töltsenek ki egy poggyász-rendellenességi jegyzőkönyvet, illetve jelentsék be kárigényüket a wizzair.com weboldalon, hogy a Wizz Air ügyfélszolgálata mihamarabb kapcsolatba léphessen velük. Ha ezt megtették, az érintett utasok számlával/bizonylattal igazolt kiadásait ésszerű mértékig megtéríti a légitársaság.