Naseby/Budapest, 2019. január 23., szerda (MTI) - A magyar női curlingválogatottnak nem sikerült kiharcolnia a sporttörténelmi világbajnoki szereplés jogát, mivel a részvételről döntő mérkőzésen 8-1-re kikapott Finnország csapatától az új-zélandi Nasebyben rendezett kvalifikációs tornán.
Az már hétfőn eldőlt, hogy a magyarok bejutottak a legjobb hármat felvonultató rájátszásba, így a finnek elleni, keddi utolsó fordulóra csak az maradt a kérdés, hogy második vagy harmadik helyen. Ez azért nem volt mindegy, mert előbbi esetben két, utóbbiban egy esély nyílt a csapatnak a vb-kvalifikációra.
A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a Rókusfalvy Orsolya, Sándor Nikolett, Miklai Henrietta, Palancsa Dorottya összeállítású csapat az ötödik end után 2-1-re vezetett, majd a nyolcadik játékrészt követően is még 4-4 volt az állás, a végjáték viszont a veretlen finneknek sikerült jobban, akik 6-4-re győztek, ezzel megnyerték a csoportkört.
A torna kiírása értelmében szerdán az első finnek és a második kínaiak mérkőznek meg elsőként a vb-részvételért, majd a vesztes - közép-európai idő szerint - szerdán hajnal 2-től a magyarokkal csap össze a másik vb-helyért.
A vb-kvalifikációs torna alapszakaszának végeredménye: 1. Finnország 7 győzelem/0 vereség, 2. Kína 6/1, 3. Magyarország 5/2, 4. Brazília 3/4, 5. Észtország 3/4, 6. Hongkong 2/5, 7. Lengyelország 2/5, 8. Új-Zéland 0/7
A magyarok harmadikként zárták az alapszakaszt, így egyetlen esélyük volt az indulási jog megszerzésére. A döntőben Kína 4-3-ra legyőzte az addig veretlen északi együttest, amely így a magyarok ellen próbálkozhatott újra a vb-részvételért.
Amíg kedden az alapszakasz utolsó fordulójában nagy csatát hozott a két négyes mérkőzése, addig szerdán nem volt egy súlycsoportban a két gárda. Egy nappal korábban úgy nyertek 6-4-re a finnek, hogy a nyolcadik játékrész után még döntetlen volt az állás, ezúttal viszont addigra 8-1-es előnyt építettek, így az utolsó két endet már le sem játszották a felek. A Rókusfalvy Orsolya, Sándor Nikolett, Miklai Henrietta, Palancsa Dorottya összeállítású csapat a nyolc endből, csak az ötödiket tudta 1-0-ra megnyerni, a többit mind elvesztette.
A sportág történetében Magyarország még sem a férfi, sem a női vb-re nem jutott ki. A női vb-t 13 csapat részvételével március 16. és 24. között rendezik a dániai Silkeborgban.