Szombaton az IMF politikai-stratégiai testülete, a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Bizottság (IMFC) tartott plenáris ülést a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank őszi washingtoni közgyűlésének második napján.

igazgatója egyebek között elmondta, hogy a globális gazdaság növekedésének lassulása miatt világviszonylatban a foglalkoztatottság ráta 55,7 százalék jelenleg, ami egy százalékponttal alacsonyabb a válság előtti szintnél. Idén a munkanélküliek száma 202 millióra emelkedik globálisan, akik közül mintegy 73 millió a fiatal férfi és nő. Az ILO nevében Guy Ryder üdvözölte a Világbank célját, hogy 2030-ig csökkentsék a napi kevesebb mint 1,25 dollárból élők arányát a világban 3 százalékra és növeljék a legszegényebb 40 százalék jövedelmét minden országban. Mindkét cél eléréséhez több és jobb munkalehetőségre van szükség - tette hozzá az ILO vezérigazgatója.

Az IMF honlapja szerint Olli Rehn, az Európai Bizottság alelnöke arról számolt be, hogy az euróövezetben a legutóbbi adatok a gazdaság fokozatos felépülését jelzik. Az EB alelnöke szerint a gazdaság talpraállása lassú és fokozatos lesz. Idén az euróövezet GDP-je összességében 0,4 százalékkal zsugorodik, jövőre 1,2 százalékkal nő. Olli Rehn különösen fontos megoldandó problémának nevezte a fiatalok körében a magas munkanélküliség letörését. Idén az euróövezeti munkanélküliség átlagosan 12,2 százalék, az Európai Unióban 11,1 százalék lesz és nagyjából ugyanez a szint várható jövőre is - tette hozzá.

Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke is úgy látja, hogy lassú gazdasági élénkülés kezdődött az euróövezetben, de mint mondta: a termelés növekedése igen lassú, amit részben a fokozatosan bővülő belföldi illetve külföldi kereslet hajt. A bankvezető szerint az EKB rekordalacsony, 0,5 százalékos kamata még hosszabb ideig maradhat a jelenlegi szinten, sőt akár még alacsonyabb is lehet.

Ewald Nowotny, az osztrák központi bank elnöke szerint most az egyik legsürgetőbb feladat az amerikai adósságplafon megemelése. A döntés elhúzódása ugyanis komoly gondokat okozna világszerte. Hangsúlyozta: a világ országainak ki kell használni azt a lehetőséget, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed egyelőre nem lassítja havi 85 milliárd dolláros amerikai gazdaságélénkítő kötvényvásárlási programját. Ewald Nowotny egyben felszólította a Fedet: kezdjen nemzetközi párbeszédet monetáris politikájáról, hogy minimalizálható legyen a várható monetáris szigorítás következménye más országokra nézve. Az osztrák központi bank elnöke csalódottságának adott hangot az IMF kvóta- és döntéshozatali reformjának lassúsága miatt. Egyben reményét fejezte ki, hogy azt az eredetileg kitűzött időpontig, 2014 januárjáig sikerül befejezni - írták az IMF honlapján.

Az IMF politikai-stratégiai testületének következő ülését 2014. április 11-12-én tartják.

MTI