Egy egészséges nemzetgazdasághoz egészséges bankokra van szükség - mondta Karl Sevelda, a Raiffeisen Bank International (RBI) vezérigazgatója hétfőn egy osztrák lapnak.

Sevelda a Wirtschaftsblattnak adott interjúban úgy fogalmazott: reményei szerint a magyar kormány belátja, hogy "egy egészséges nemzetgazdasághoz egészséges bankokra van szükség".

A bankok "nem lehetnek az ország fejőstehenei" - fogalmazott a Raiffeisen közép- és kelet-európai csoportjának néhány hete kinevezett új vezetője. "Meg akarjuk őrizni magyarországi jelenlétünket, de amikor azt hallom, hogy folyamatosan olyan intézkedéseken dolgoznak, amelyekkel megkopasztják a bankokat, akkor minden Magyarországon működő banknak fontolóra kell vennie dolgokat" - mondta.

Sevelda szavai szerint a Raiffeisen Magyarországon az elmúlt években több veszteséget könyvelt el, mint amennyit összesen keresett.

A bank saját korábbi becslését, amely szerint 2014-ben nyereséges lesz a magyar leányvállalat, "nehéz lesz teljesíteni", ha mindaz megvalósul, "amiről szó van" - mondta a lap kérdésére. A stratégiájukról szólva kijelentette, hogy az RBI stabilizálni akarja az üzletmenetét Magyarországon, és lépéseit attól teszi függővé, hogy az állam milyen intézkedéseket hoz.

Heinz Wiedner, a magyarországi Raiffeisen Bank Zrt. vezérigazgatója pénteken a Reutersnek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a magyarországi bankok kritikus helyzetben vannak, és nem engedhetnek meg maguknak további veszteségeket a kormány tervezett devizahitel-kivezetési programja miatt.

A Wirtschaftsblattnak adott terjedelmes interjúban Sevelda megerősítette, hogy elképzelhetőnek tartja a tőkeemelést és egy partner bevonásának lehetőségét is az RBI-nél. Hozzátette, hogy inkább "pénzügyi befektetőre" és nem stratégiai befektetőre gondol. "Ez nem jeleni azt hogy menyasszonyt keresünk" - jegyezte meg.

Sevelda kitérő választ adott arra, hogy az RBI végrehajthat-e tőkeemelést még ebben az évben, illetve visszafizeti-e az osztrák államnak a nem fizető részjegyek formájában a pénzügyi válság csúcsán kapott segítségnyújtást. Az 1,75 milliárd eurós tőkére idén 8, jövőre 8,5 százalékos kamatot fizet a bank az osztrák államnak.

MTI