A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 163,22 pontos, 0,85 százalékos csökkenéssel, 19 026,68 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A kétnapos kamatdöntő ülés után mindenki az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed döntését, illetve Ben Bernanke Fed-elnök beszédét várja - mondta Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője. Ezt megelőzően nagy mozgások nem voltak, a Magyar Telekom kicsit korrigálni tudott a keddi "bukó" után, de inkább enyhe negatív hangulatban telt a nap alacsonyabb forgalom mellett. A kinti piacokat is enyhe negatív hangulat és kivárás jellemezte, minimális elmozdulások voltak, picit inkább mínuszban vannak - tette hozzá.

A Mol ára 135 forinttal, 0,79 százalékkal 16 875 forintra csökkent, 772,5 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 62 forinttal, 1,29 százalékkal 4738 forintra esett, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,59 százalékkal 339 forintra erősödött, forgalma 420,2 millió forint volt.

A Richter 290 forinttal, 0,83 százalékkal 34 710 forintra gyengült, forgalma 633,1 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 122,2 millió forintos forgalom mellett 350 forinttal, 1,64 százalékkal 21 050 forintra csökkent. A BUMIX 1051,60 ponton zárt szerdán, ez 10,10 pontos, 0,95 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

MTI