Január-áprilisban a bruttó átlagkeresetek 3,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit a nemzetgazdaságban - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

Az év első négy hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 226 700 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 237 900, míg a közszférában - a nem közfoglalkoztatás keretében - foglalkoztatottak 213 100 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 78 300 forint volt.

Az átlagkeresetek a versenyszférában 3,2 százalékkal nőttek, a költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve, átlagosan 3,6 százalék volt az emelkedés.

MTI