Nagy-Britanniának változatlanul szüksége van saját nukleáris ütőerejére, mivel a kockázatok a hidegháború múltával sem szűntek meg - írta csütörtökön megjelent cikkében a brit kormányfő.

David Cameron a The Daily Telegraph című tekintélyes konzervatív napilapban megjelent írásában - amelyhez az alkalmat a nukleáris fegyverekkel felszerelt brit tengeralattjáró-flotta századik járőrszolgálatának befejeződése adta - elismeri, hogy sokan megkérdőjelezik az önálló brit atomütőerő létjogosultságát. A konzervatív párti miniszterelnök azonban leszögezi, hogy "mélységesen" nem ért egyet ezekkel a véleményekkel, ugyanis szerinte Nagy-Britanniának ma ugyanúgy szüksége van saját nukleáris elrettentő kapacitására, mint akkor, amikor ennek az ütőerőnek a létrehozásáról több mint hat évtizede a brit kormány döntött.

A világ azóta természetesen drámai változásokon ment át, a Szovjetunió már nem létezik, a nukleáris fenyegetés azonban nem múlt el, sőt a bizonytalanság és a kockázatok tekintetében még nőtt is - áll a brit kormányfő csütörtöki írásában.

Cameron szerint valós annak kockázata, hogy további országok tesznek szert nukleáris fegyverre. Irán a nemzetközi közösséggel dacolva próbálja kifejleszteni nukleáris kapacitását, az "erősen kiszámíthatatlan és agresszív" észak-koreai rezsim pedig már három kísérleti atomrobbantást hajtott végre, és tucatnál is több atomfegyverhez elégséges hasadóanyaga lehet.

Észak-Korea ráadásul tavaly bemutatott egy nagy hatótávolságú ballisztikus rakétát, amely Phenjan állítása szerint az Egyesült Államok egész területét képes elérni. Ha ez tényleg így van, az egész Európát is érinti, beleértve Nagy-Britanniát - érvel csütörtöki cikkében a brit miniszterelnök.

Cameron szerint nem lehet bizonyosra venni, hogy Észak-Korea nem osztja meg technológiáját, sőt fegyvereit más országokkal. Mindezek alapján a brit kormányfő szerint ostobaság lenne Nagy-Britanniát védelem nélkül hagyni a továbbra is fennálló és növekvő nukleáris fenyegetéssel szemben.

Azokra az érvekre válaszul, amelyek szerint Nagy-Britannia anyagilag nem engedheti meg magának az önálló atomütőerő fenntartását, Cameron felidézi, hogy a brit nukleáris csapásmérő kapacitás fenntartása a teljes brit védelmi költségvetés 5-6 százalékát teszi ki. Az ezzel kapcsolatos költségek nem érik el a szociális ellátásokra fordított éves összeg másfél százalékát - teszi hozzá a brit kormányfő. Cameron szerint az önálló nukleáris ütőerő "olyan biztosítási kötvénnyel ér fel", amelyet Nagy-Britannia nem nélkülözhet.

MTI