A defláció mindenáron való letörését és a januárban megfogalmazott kétszázalékos inflációs cél mihamarabbi elérését ígérték a japán jegybank csütörtökön hivatalba lépett új vezetői első sajtótájékoztatójukon.

Kuroda Haruhiko jegybankelnök közölte: két éven belül el akarja érni a közgazdászok által túlzottan ambiciózusnak tartott inflációs célt, elsősorban mennyiségi könnyítés és hosszabb lejáratú államkötvények, valamint származékos és egyéb kockázatosabb eszközök jegybanki felvásárlása által.

"Habár számos nehézséggel kell számolni, muszáj elérnünk az inflációs célt, és biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni is fog" - mondta. Kuroda egyik alelnöke, a szintén csütörtökön hivatalba lépett Ivata Kikuo egyenesen úgy fogalmazott: le fog mondani, ha két éven belül nem éri el a 2 százalékos inflációt a szigetország.

A jegybank előző vezetése januárban a kormány nyomására jelentette be a 2 százalékos célt, amely Abe Sindzó decemberben hivatalba lépett kormányfő gazdasági programjának egyik fő eleme. Ugyanakkor elemzők arra figyelmeztettek, hogy a deflációból több mint másfél évtizede kilépni képtelen Japán számára a célkitűzés rövid távon teljesíthetetlen, a túlzott jegybanki lazítás pedig pénzpiaci buborékot okozhat.

Kuroda ez utóbbi veszélyét nem tartotta reálisnak sajtótájékoztatóján. Arra azonban felhívta a kormány figyelmét, hogy a jelenleginél szigorúbb fiskális politikát kell folytatnia, ellenkező esetben az államkötvények kamatai jelentősen megugorhatnak az inflációs várakozások növekedésével, amely súlyos válsághoz vezethet a GDP-je kétszeresét meghaladó adóssággal rendelkező Japánban.

Az új jegybanki vezetés alatt április 3-4. között ülésezik először a japán monetáris tanács, piaci várakozások szerint a tanácskozást követően azonnal újabb monetáris lazítást fognak bejelenteni.

MTI