Beszállítói programot indít hazai kis- és középvállalkozások számára a Volvo Bus Corporationnel közös buszgyártásához a Rába Jármű Kft. - jelentette be Mohácsi Béla, az autóbusz-üzletág vezetője a társaság keddi győri sajtótájékoztatóján. A tervek szerint jövő év elején indulhat Győrben a buszgyártás.

Az érdeklődők június 30-ig jelentkezhetnek a társaság honlapján indított beszállítói oldalon; a pályázatok ismeretében készítik elő - várhatóan szeptember közepéig - a program következő fázisát. Ekkor már az együttműködés konkrét feltételeiről tárgyalnak a buszprogram leendő partnereivel.

Mohácsi Béla közlése szerint a Rába-Volvo együttműködés során harminc százaléknyi helyi beszállítói hányaddal számolnak; az általuk kalkulált 200-300 busz gyártása esetén mindez évi 15-20 milliárd forintnyi új piaci lehetőséget jelent, egyben fenntarthatóan 300 munkahelyet teremt a Rábánál és beszállítóinál.

Az üzletágvezető kiemelte: a programba bekerülő hazai cégek nem csupán az évi tízezer darabos Volvo buszgyártás partnerei lehetnek, de bekerülhetnek a svéd cég ennél egy nagyságrenddel nagyobb kibocsátású teherjármű-üzletágába is. Emlékeztetett arra: a felek megállapodása alapján a beruházás száz százalékos ellentételezés mellett zajlik, ami komoly lehetőség a hazai cégek számára a Volvo-beszállítóvá válásra.

Mohácsi Béla szavai szerint azzal számol a cég, hogy 2014 első negyedében "képesek leszünk autóbuszokat kibocsátani". A hazai piac felvevőképességét évi 200-300 darabra becsülik, és ez az a tétel, amely már gazdaságosan előállítható.

Torma János, a Rába Holdinghoz tartozó kft. ügyvezetője - emlékeztetve arra, jelenleg nincs kiírt tender buszbeszerzésre - az MTI érdeklődésére azt közölte: a Volvo 7900-as és 8900-as városi-elővárosi járműcsaládját gyártják majd Győrben.

A gyártás beindítása várhatóan 300 új munkahelyet hoz létre, egyharmada a külső beszállítóknál keletkezik, másik harmada a Rába Jármű Kft.-nél, a fennmaradó rész pedig - a termelés felfutása után - a Rába-csoport más vállalatainál. A járműveken a Volvo mellett a Rába név is megjelenhet - jelezte.

A darabszám függvényének nevezve a pontos összeget úgy nyilatkozott: "több milliárd forint lehet" az az összeg, amit a Rába a buszgyártás beindítására fordít. A buszok a Rába Jármű Kft. több tízezer négyzetméteres győri csarnokában készülnek majd.

MTI