Az erdő művelési ágú területek kivételével minden földterület használatát be kell jelenteni, ha a földterület az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas, fásított terület művelési ágban vagy halastóként van nyilvántartva - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája szerdán az MTI-vel.

A belterületi fekvésű, egy hektár alatti területekre - amit sokan tévesen "kiskerteknek" neveznek - a regisztráció nem vonatkozik - áll a közleményben.

A bejelentési kötelezettség kiterjesztésének célja, hogy a földhasználati viszonyok átláthatóak legyenek. Szabó Csaba földügyekért felelős miniszteri biztos szerdán sajtótájékoztatón elmondta, hogy a zártkertekben földdel rendelkezőknek március 31-ig kell bejelenteniük a földhasználatot. A bejelentés azért szükséges, mert az állam megújítaná a háztáji gazdálkodás rendszerét, amelyhez támogatást is kapcsol majd.

A miniszteri biztos utalt arra, hogy a 6 ezer forintos regisztrációs díjat valószínűleg eltörli a jogalkotó, mivel egy állami adatbázisba szolgáltatott adatért "nem illik" pénzt kérni. A tárca csütörtöki közleménye kiemeli: a Vidékfejlesztési Minisztérium törvénymódosítást nyújt be, hogy a mezőgazdasági területek használatának bejelentése illeték- és díjmentes legyen.

MTI