Ismét jelentős emelkedésen van túl hazai tőzsde a magyar telekom vezérletével, így a bux betöltötte a jelentős októberi rését, mely az ominózus pánikot okozta. Felfele leső célárunk 18000es bux, felette pedig az apróbb rések egymás után. Az első 18750 lesz.

BUX0912 (napos):

altCsak azért tettem fel ezen felbontásba, hogy látni lehessen a 18500as szint fontosságát, mely célárunk lehetett. Persze nem gondolom, hogy sokan hittek benne, de várhatóan 18400-18500nál megálló következhet. Ezt erősíti a kényszer short likvidálások száma.

BUX0912:

altItt látható a fibo szint, mely 18400 fölé mutat. Első megálló 17700nál volt, ez lehet a következő. Itt érdemes lehet short nyitással próbálkozni.

MOL:

alt13800 felett megtudott maradni egész nap közvetlen a 14k-s célár alatt, majd a zárófelkötésnek köszönhetően kitörés történt, gy a következő szint 14400-500 lehet a papírban. Kitörés megerősítése szükséges még.

MTEL:

altMai nap meglepetése, 700 felett lévő következő szintet helyből megcsinálta magas forgalom mellett. A felső trendvonalról várhatóan lefordul, a papír rövidtávon túlvetté vált, így érdemes realizálni a longnyerőket.

OTP:

altA pénteki csúcs fölé került, de a forgalom ma csekélyebb volt, bár így sem sikerült felkötni. OTP is rendkívül túlvett, következő szint 4160, lefele támasz 3930. Várhatóan ma rápihent a lehetséges holnapi emelkedére, de pihenő nélkül sokkal feljebb nem nagyon fog jutni, pénteken is nagyon volatilis volt a kereskedése, 4080ról fél óra alatt 3920ra esett, tehát óvatosan és okost stop használat. Vételt továbbra sem javasolok.

Richter:

altIsmét magas forgalom és a zárófelkötésnek köszöönhetően új zárócsúcs, amellyel el is érte első clárunkat. Holnap gyj, vélhetően minden pozitívum már beárazva, realizálni célszerű. Pozitív meglepetés csak a kívülállóknak lesz.

Sok sikert!