Az önkormányzatok évente 140-150 milliárd forintot fordítanak tőke- és hitelkamat-törlesztésre, ez a magyar önkormányzati rendszer adóbevételének harmada - mondta Tállai András, a Belügyminisztérium államtitkára szerdán Debrecenben.

A modern kori járások címmel rendezett konferencián polgármesterek, jegyzők előtt megtartott előadásában a politikus hozzátette: csak a kamatkiadások évente 45 milliárd forintot tesznek ki. Tállai András elmondta azt is, hogy az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került (önhikis) településeket segítő pályázatokra 1649 önkormányzat 46 milliárdos igényt nyújtott be. Közölte: ennyi pénz nem lesz, de a jelenlegi 11 milliárdos keretet megemelik. Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a 2011. december 19-én elfogadott új önkormányzati törvény biztosítja az alapértékek megőrzését: minden településnek választott polgármestere, képviselő-testülete lehet, megmarad az önkormányzat önálló döntéshozói felelőssége, rendelkezik saját vagyonnal, költségvetéssel, alapíthat vállalkozást, s megmaradt az adókivetési és -beszedési joga.

Ugyanakkor a kötelező feladatokhoz új feladatfinanszírozási rendszert vezetnek be, amit már tartalmazni fog a 2013-as költségvetés - fűzte hozzá. Tállai András utalt az önkormányzatok eladósodottságára, az adóság teljes vagy részleges konszolidációja megtörténik, de mint megjegyezte, a konszolidáció önkéntes, arról az önkormányzatok döntenek.

Az ötezer lakosú települések konszolidációja 100 százalékig megtörténik a december 12-ei állapotnak megfelelő adatszolgáltatás alapján - ismertette a részleteket. Hozzátette: a várható 100 milliárd forint összeget december 28-ig átutalják az önkormányzatoknak.

Az 5000 lakos feletti településeket 40-70 százalékban konszolidálják, az arány mértékét illetően az iparűzési adóbevétel mértéke fog számítani. Ezt a forrást - ami több mint 500 milliárd forintot jelent, és 300 önkormányzatot érint - a 2013. évi költségvetés fogja tartalmazni, míg az ötezer alatti lakosú települések konszolidációja az idei költségvetésből történik - jegyezte meg Tállai András.

Méltányos megoldást keresnek annak a mintegy 1200 önkormányzatnak is, amelyik nincs eladósodva; ezeket a településeket fejlesztési előnyökhöz juttatják vagy úgy, hogy tőlük kevesebb önrészt kérnek egy-egy pályázathoz, vagy kizárólag számukra írnak ki fejlesztési projekteket - részletezte a Belügyminisztérium államtitkára.

Ugyanakkor figyelmeztette a polgármestereket, hogy az új feladatfinanszírozási rendszerben megszűnik az szja-alapú és a normatív finanszírozás, "ami fájni fog", mivel azt szabadon használhatták fel eddig az önkormányzatok, s erre adtak folyószámla-hitelt a bankok. Ennek vége van, szigorú rendszer jön január elsejétől, a finanszírozás elmozdul az igazságosság irányába - zárta szavait Tállai András a debreceni konferencián.

MTI