Fél éve nem mért magasságba emelkedett a múlt hónapban a világgazdaság legátfogóbb aktivitási mérőszáma, alátámasztva azt a reményt, hogy az év eleje óta lassuló globális növekedés üteme elérhette mélypontját, és ismét gyorsulni kezdhet - közölte szerdán az egyik vezető pénzügyi szolgáltató csoport az általa összeállított globális összágazati beszerzési menedzserindex (BMI) alapján.

A JP Morgan minden hónapban közzéteszi a világgazdaság egészére kivetített, a legnagyobb nemzetgazdaságok feldolgozó és szolgáltatási szektorainak teljesítményadataiból hozzáadottérték-súlyozással képzett saját, összesített beszerzésimenedzser-indexét. Szeptemberről szóló, szerdán Londonban ismertetett kimutatásában a ház közölte, hogy az általa kiszámított összágazati kibocsátási mutató a múlt hónapban 52,5-re - március óta a legmagasabbra - emelkedett az augusztusi 50,9-ről.

A JP Morgan szakelemzőinek számítási modellje szerint a legutóbbi három hónap BMI-átlaga erre az időszakra vetítve 1,7 százalékos, a szeptemberi globális BMI-mutató pedig 2 százalékos éves szintű pillanatnyi világgazdasági növekedésnek felel meg.

A ház közgazdászainak prognózisa szerint a negyedik negyedévben - a jelenlegi kiegyensúlyozott előrejelzési kockázatokat figyelembe véve - 2,3 százalékra gyorsulhat a világgazdaság éves növekedési üteme. Más nagy londoni házak ugyanakkor meglehetősen borúlátók a világgazdaság rövid távú kilátásaival kapcsolatban.

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő minap Londonban ismertetett új, negyedéves globális előrejelzése a világgazdaság egészében erre az évre 2,1 százalékos, jövőre 2,6 százalékos, 2014-ben 3 százalékos növekedéssel számol. Ez a prognózis 2012-re 0,1, a jövő évre 0,2 százalékponttal rosszabb a Fitch előző, júniusban összeállított negyedéves becslésénél. A cég 2014-re most adott először globális növekedési prognózist.

A Fitch új előrejelzése szerint az euróövezeti gazdaság az idén félszázalékkal visszaesik, és jövőre is csak 0,3 százalékkal növekszik; ezek 0,1, illetve 0,6 százalékponttal visszavett prognózisok.

A Fitch Ratings londoni elemzői ugyanakkor közölték, hogy ez csak az alapeseti forgatókönyvük, és az amerikai költségvetési törvényben előírt, 2013-ban hatályba lépő automatikus amerikai államháztartási hiánycsökkentő intézkedéscsomagot a legnagyobb egyedi, rövid távú kockázatnak tekintik a világgazdaság kilábalására.

A hitelminősítő szakértői szerint a kongresszus és a Fehér Ház közötti tavalyi adósságlimit-vita kompromisszumos megoldásának részeként kidolgozott költségvetési csomag radikális intézkedései - ha valóban jelenlegi formájukban lépnek életbe - a legjobb esetben is megfelezhetik a világgazdaság jövő évi növekedési ütemét a cég által alapesetben jósolt globális bővüléshez képest, sőt - bár nem ez a Fitch központi forgatókönyve - recesszióba is sodorhatják az Egyesült Államokat és a világgazdaság egészét.

MTI