Újabb rázós héten vagyunk túl a hazai piacon. A globális hangulat nem javult, kelet európa piacait pedig ütik, verik vonják ki a maradék megmaradt tőkét. Medve életerősen tombol, de nézzük, hogy hol ütközhet elvileg a maci ellenállásba.

A következőkben bemutatott papírok mindegyike hetes bontású grafikon.

BUX:

alt

11600 volt az utolsó fibo szintje a bikának, mely még támaszt is adhatott, illetve tancs aranymetszése alapján számolt egyik lehetséges célár. Ezalatt új mélységek nyíltak meg a buxban. Következő támaszunk 10500, mely az index csúcsa 2000 volt 2000körül, de csak 2003-ban törte és vissza is tesztelte, mint megerősített támasz. Már ezt is elhagytuk, letörésünket már relevánsnak tarthatnám, ha jövőhéten nem sikerül fölé kerülni és lefordul róla. Valószínűleg a MOL izmos teljesítménye miatt.

MOL:

alt

Az eddig felülteljesítő papír sorsdöntő szint magasságában tartózkodik. A grafikonon látszanak az alternatív emelkedő trend csatornák, melyeket a múltban bekövetkezett események mozgásából rajzolunk. Amikor egy részvény egyik trendvonalat töri, vele párhuzamosan felmérjük az előző csatorna nagyságát és abból számítunk várható értéket és célárat. Ez a módszer is egy lehetséges eszköz, támasz meghatározására. Nagyon jól látszik a forgalmi adatokon, hogy a mélyen tisztelt igazgatóságnak hol sikerült magas röptű gondolatként bevásárolni deviza hitellel a papírba, meg óvni a részvényesi értéket. Ez olyan jól sikerült, hogy lassan negyedelődik az árfolyam azóta, de legalább tudjuk, hogy a részvények jó része biztos kezekben van. Jelenleg még kitartó 8600 a kulcsszint lefele, ennek törésével a következő fontos szint 6000 környékén van, közben van két gyengébb támaszunk 8200 és 7100. Papír töri ezt a kulcsszintet (8600) a jövőben várhatóan nagyon erős ellenállásként fog funkcionálni. Jelenleg a trendcsatorna alján vagyunk, a következő 6400magasságában van, de ez folyamatosan ugye emelkedik. Felfele 9800, 11600 efölé már nem látunk. A bluechipek közül mára a mol rendelkezik a legrosszabb fundamentumokkal, nem elfelejteni!

Magyar Telekom:

alt

Jelenleg hosszútávon a legrémesebben kinéző papír. Míg más részvények emelkedésük javát adják vissza, addig a magyar telekomnak sikerült a kibocsátási ár alá jutnia. Tipikusan vedd és tartsd stratégia cáfolata, igazi mintapélda. A papír történelmi mélységekben van, egyelőre támaszt a grafikonon nem látható magas osztalékban találunk. Ez a 74Ft egyelőre megmentheti a telekomot a 4xx-es tartományoktól, majd reménykedhetünk, hogy május magasságára a hangulat is kedvezőbb lesz. Viszont addig is az osztalék rallyra lehet spekulálni, talán érdemes is. A közgyűlés várhatóan rábólint majd, hiszen anyacégnek szüksége van van bevételre, mert DT gyj kevésbé sikerült fényesen, mint a fejős tehén telekomnak. Támasz 520, 502?, és valahova 450 magasságába várjuk szelvényvágás után. Felfele: 600, 700 látszik hetes grafikonon.

OTP

alt

A tőzsde lelke, az ország tükörképe. Legjobban ezen a papíron látszik, hogy a külföldiek mit gondolnak az országról. A média kommunikálásától függetlenül azt hiszem elég szemléletes képet kapunk. Idei évben újabb 50százalékos esést sikerült elkönyvelnünk és ismét meghatározó szinthez ért el a papír. 2400as kulcs szint után röpke 4nap alatt sikerült eljutni 1780as első támaszig, amely egy egész egy napig ki is tartott, hogy utána elérje a következő kb 1600as szintet. Ez szintén megállította tán két napra az esést, de a várható célárat 1485-öt kötelességüknek érezték az eladók teljesíteni. Jelenleg számos támasz körül libegünk és várjuk sorsunk jobbra alakulását. A forgalom óriási, hihetetlen mértékű kitárazást láthattunk az elmúlt két hétben, amely magasabb a tavalyi októberi erő demonstrációs hétnél. Remélhetjük, hogy eladóink likvidálandó papírjainak száma rohamosan fogy és talán egy 2400as kulcs szint visszatesztelésére futhatja erőnkből. Amennyiben ezen szintek így első körben törnek, irány 1200, onnan meg várhatjuk a jelen árfolyamok visszatesztelését, mint giga rallyt. 1200-1600as sávban az otp boldog 3évet töltött, remélem a szép emlékekre való tekintettel, még nem tapasztaljuk meg milyen is volt az. Tegnapi zárónak hála támasz 1600, 1200, 900 Ellenállás 1780,2150,2400 Mivel ez hetes grafikon napi tradekre ezen szintek nem alkalmasak, viszont hosszabb távú ki-be szállókra kiválóak. Ami közte történik, az csak rángatózás.

Richer:

alt

Gyógyszeriparra mondták a válság előtt milyen deffenzív. Ez valóban így is van, ezzel együtt sikerült egy 50% esést produkálni 2006 óta. Duplacsúcsból letört a számított árat 24000-et valóban el is érte, amely egyelőre támaszként funkcionál. A forgalom nem különösebben magas, így itt még nem beszélhetünk kitárazásról, de valószínűleg a 24k törése elindíthat egy lavinát. Az ebből számolt várható célár egybe esik egy másik támasszal, amelynek értéke 18500körül van. Ezt az értéket már 1997ben is bőven meghaladta a papír, de később többször is lefordult 19k környékéről. Alatta 13500 a következő szint, de ezt csak tájékoztatási jelleggel írom, ennek elérésére nem látok reális esélyt. Bár nem látszik, hogy orosz válságban a richtert gyepálták úgy, mint az otpt nagy keleti kitettsége miatt, de akkor ez a papír 26000ről 3800pontra esett Azért nem töltöttem fel, mert log charton 3800-51000 igen távol van egymástól és nem látszódnak jól a mozgások. 24000es nyakvonallal egy fejvállat is felfedezhetünk a charton, de ebből következő 8000körüli célárat túlzónak tartom. Persze összeomlanak külföldi piacok, akkor részvény lesz a legkisebb bajunk. Összefoglalva: támasz 24000, 18500-19k, Ellenállás: 27k, 32500

Hosszútávú elemzés, napos tradekre alkalmatlan!!!