A több mint ötven országból álló afrikai térség kollektív gazdasága alig növekedett a XX. század utolsó két évtizedében, de az 1990-es évek végén a földrészen megmozdult valami. A hazai össztermék bővülni kezdett, és növekedési üteme a XXI. század első évtizedében egyre gyorsabbá vált. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2012 májusában kiadott, a kontinens Szaharától délre eső részének gazdasági kilátásaira vonatkozó áttekintése szerint szilárd fejlődési trend figyelhető meg a térségben, amelynek kibocsátása 2011

A telekommunikációs, a banki, a kiskereskedelmi, az építési, az olaj- és gázszektorban erős fellendülés van, ami igen sok külföldi beruházást vonz. Tavaly Afrika történetének legnagyobb mennyiségű külföldi direkt befektetése (FDI) áramlott a földrészre az Ernst & Young egy 2012-es, a tőkevonzási képességet vizsgáló tanulmánya szerint. Az FDI 2010-ről 2011-re 27 százalékkal nőtt, 2007 óta pedig csaknem 20 százalékos bővülési ütemet mutat a kontinensen.

Afrika jövendő gazdasági növekedése szempontjából minden szektorban egyre meghatározóbb lesz az infrastruktúra minősége és mennyisége. A BBC Business News szerint a kormányok és magánvállalkozók együtt mintegy 72 milliárd dollárt költenek új infrastrukturális beruházásokra, ezen belül a telekommunikációs beruházások értéke 21 milliárd dollár. Biztonságos összeköttetések

Egy nemrég készült, Connected World (Összekapcsolt világ) című tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy a fejlődő piacok egyre nagyobb hatást gyakorolnak a globális gazdaságra. Az elemzés egyszersmind kimutatja, hogy milyen fontos az erőteljes telekommunikációs infrastruktúra minden olyan országnak, amely nemzetközileg versenyképes kíván lenni és külföldi közvetlen beruházásokat akar vonzani.

A tanulmány arra is rámutat, hogy a megbízható kommunikációs infrastruktúrát előfeltételnek tekintik azok a vállalkozások, amelyek azt mérlegelik, hogy megjelenjenek-e új feltörekvő piacokon. Tíz üzleti vezető közül négy úgy gondolja, hogy nem lép be egy olyan új piacra, ahol nincs meg a biztos kommunikációs háttér.

Afrikában rövid idő alatt fektettek le olyan száloptikás, tenger alatti kábeleket - például 2009-ben a Seacomot -, amelyek összekötik Dél-Afrikát, Mozambikot, Tanzániát és Kenyát az Európába és Ázsiába vezető nemzetközi útvonalakkal. A kelet-afrikai tenger alatti kábelrendszer, az Eassy 2010-ben készült el, a nyugat-afrikai Wach építését pedig 2012 májusában kezdték.

2012 áprilisában indult el egy nagy magánszektori kezdeményezés azzal a céllal, hogy megépítsék a BRICS-kábelt, amely összeköti Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát (a BRICS-országokat) az Egyesült Államokkal. Minden új kábel hozzájárul ahhoz, hogy újabb afrikai közösségek lépjenek be a nagy sebességű internet korába, és valósággá váljon számukra az e-kereskedelem, a valós idejű videózás és az IP-alapú hangátvitel, ami lehetővé teszi az afrikai vállalatoknak, hogy versenyképesebbek legyenek a világpiacon.

Egyre nagyobb szükség van mind nemzetközi, mind Afrikán belüli összeköttetésekre, például Dél-Afrika, Kenya és Nigéria összekapcsolására. A kábelek azonban nemcsak nagy sebességű kommunikációs infrastruktúra kiépítését teszik lehetővé, ami létfontosságú a különböző gazdasági kezdeményezésekhez és a kommunikációs költségek csökkentéséhez, hanem egyúttal biztonságosabb összeköttetést is biztosítanak két pont között egy harmadik fél által elkészített és rendelkezésre bocsátott kábelnél.

Illusztrációként: a telekommunikációs kábelek egyre fontosabbak az afrikai olaj- és gázipar számára, lehetővé teszik az angolai és nigériai vállalatoknak, hogy nagy sebességű internetkapcsolatot létesítsenek az olajfúrásokon, és korszerűbb munkamódszereket alkalmazzanak.

Nem kétséges, hogy Afrikában a széles sávú összeköttetés komoly fejlődés előtt áll. A befektetőknek érdemes lesz odafigyelniük erre a területre, mivel a kormányok és a magánberuházók már dolgoznak azon, hogy megteremtsék a szükséges infrastruktúrát az összeköttetések városi központokon túli bővítéséhez. Óriási lehetőségek A wireless technológiának szintén nagy szerepe van abban, hogy a széles sávú összeköttetés lehetősége vidéki területekre is eljusson, növelve a szolgáltatók bevételeit és a globális versenyképességet azzal, hogy több ember létesít otthon és a munkahelyén széles sávú összeköttetést.

A mobil készülékek elterjedése újabb lehetőségeket teremt arra, hogy a széles sávú szolgáltatások fejlődő területeken élő vásárlókhoz is eljussanak. Afrikában például 2000 óta 316 millióval nőtt a mobiltelefon-előfizetők száma.

Ha a közelmúlt trendjei folytatódnak, sikerre számíthat az az üzleti vállalkozás, amely bekapcsolódik a jövő Afrikájának építésébe. Vállalati vezetők és beruházók nem engedhetik meg maguknak, hogy figyelmen kívül hagyják a kontinens óriási lehetőségeit: hosszú távú terveiknek része kell legyen egy Afrika-stratégia.

2040-re afrikai lesz a világ minden ötödik fiatal embere, és a földrész rendelkezik majd a világ legnépesebb munkaképes korú lakosságával. A külföldi beruházások megtérülési rátája Afrikában már most magasabb, mint bármely más fejlődő területen.

Minél előbb lép be valaki erre a piacra, annál több esélye van a piacszerzésre, új márkák bevezetésére és az ipari szerkezet alakítására.

MTI