Veszteséges volt a második negyedévben a bankszektor - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) csütörtökön honlapján.

A bankszektor eredménye 2012 második negyedévében lényegesen gyengébb volt az első negyedévinél: amíg január-márciusban a szektor 37,7 milliárd forint adózott eredményt ért el, addig április-júniusban 30,4 milliárd forint veszteséget termelt - olvasható a PSZÁF honlapján.

A második negyedévi gyengébb eredmény okai közül két fontos tényezőt emel ki a felügyelet: az értékvesztés és kockázati céltartalék emelkedését, valamint a kamateredmény csökkenését.

A hitelintézeteken belül mind a bankok, mind a fióktelepek, mind pedig a szövetkezeti hitelintézetek rosszabbul teljesítettek, mint az első negyedévben, ugyanakkor a szövetkezeti hitelintézetek összességében a második negyedévben is nyereséget tudtak termelni.

Az elemzés szerint a banki eszközportfólió minőségének romlása még mindig nem érte el mélypontját. Egyre nagyobb összeget tesznek ki a súlyosan hátralékos (90 napot meghaladó időtartamnál hosszabb ideje késedelmes) hitelek, amelyek részesedése is egyre nagyobb a portfólión belül.

A kamateredmény második negyedévi csökkenésében a meghatározó szerepet a kamatbevételek csökkenése játszotta, de ezzel egyidejűleg a bankok kamatkiadásai is számottevő mértékben emelkedtek.

A hitelintézetek hitelezési aktivitása tovább csökkent júniusban a korábbi trendnek megfelelően. A nettó hitelállományuk júniusban 0,6 százalékkal csökkent, ezen belül a vállalati hitelek állománya egy hónap alatt 1,7 százalékkal, a háztartási hiteleké pedig 0,8 százalékkal esett vissza.

Az ügyfélbetétek állománya május után júniusban is némileg gyarapodott, a növekedés azonban e hónapban lényegében az egyik banknál megvalósult nagy összegű külföldi betételhelyezésnek volt köszönhető, míg a belföldi ügyfelek betétállománya stagnált. Szektorszinten a betétállomány a májusi 0,3 százalékos emelkedés után júniusban 0,7 százalékkal bővült.

A vállalati betétek állománya ugyanakkor minden hitelintézeti típusnál csökkent, míg háztartási betétállomány a bankoknál és a fióktelepeknél nőtt, a szövetkezeti hitelintézeteknél csökkent. A szövetkezeti hitelintézeteknél a betétállomány júniusban 0,6 százalékkal, január vége óta pedig 4,8 százalékkal csökkent, a folyamatos zsugorodás alapján vélelmezhető, hogy a betétesekért folyó versenyben a szövetkezeti hitelintézetek súlyvesztése trendszerűvé kezd válni - állapítja meg a gyorselemzés.

MTI