Csaknem nyolcmilliárd forinttal károsított meg három hazai pénzintézetet egy békéscsabai kft. A cég 90 ezer tonna műtrágyát adott el a bankoknak, a tárolásra nála hagyott áruval azonban nem tudott elszámolni - értesült csütörtökön az MTI Hírcentrum.

Az m1 Híradója úgy tudja, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda az ügyben sikkasztás miatt 13 ember, köztük a cég vezetői és három ügyvéd ellen javasol vádemelést.

"A Nemzeti Nyomozó Iroda 13 gyanúsítottal szemben vádemelési javaslattal él. A gyanúsítottak között van a kft. ügyvezető igazgatója, tulajdonosa, a bűncselekmény elkövetésében részt vevő három ügyvéd és egyéb közreműködő személyek" - mondta Ambrus Péter, a Nemzeti Nyomozó iroda kiemelt főnyomozója a műsorban. A Híradó információi szerint a 90 ezer tonna műtrágya nagy része a Kontirex kft. hódmezővásárhelyi raktárából tűnt el. A cég a gyanú szerint kétszer adta el ugyanazt a műtrágyát: először a bankoknak, majd a megőrzésre nála hagyott árut ismeretlen vevőnek értékesítette. Amikor a bankok követelni kezdték a műtrágyát, a kft. már egy hajléktalan házaspár nevén volt.

A hírműsorban elhangzott: a Magyarországon eddig példa nélküli sikkasztási ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdaságvédelmi főosztálya három évig nyomozott. A 15 ezer oldal nyomozati iratot a jövő héten adják át a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségnek.

Elmondták, hogy az ügy kipattanásakor mindhárom pénzintézet belső vizsgálatot indított, és kiderült, hogy a bankok feltehetően nem voltak elég körültekintőek: úgy bíztak több milliárd forint értékű árut egy kft.-re, hogy nem vizsgálták meg kellő alapossággal a cég előéletét, és nem kötöttek ki biztosítékot.

MTI