Gyengülést várnak a nyitásban szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az MTI által megkérdezett szakértők.

Csáky Attila, az UniCredit Bank Zrt. kereskedési igazgatója mínuszos nyitásra számít, miután a nemzetközi piacokon is a gyengülés jele mutatkozik. Ugyanakkor a forint gyengülése az euróval szemben a magyar részvények árfolyamcsökkenését vetítheti előre. A kereskedés irányát a nap folyamán azonban a nemzetközi piacok fogják meghatározni - vélekedett az igazgató.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője emlékeztetett arra, hogy jó hangulatban indult az év a nemzetközi piacokon, de a magyar piac ebből kimaradt. Az elemző tart attól, hogy ha visszatérnek a piacokra az eladók, akkor a BÉT-re "jut belőlük bőven". Hozzáfűzte: szerdán ennek a forgatókönyvnek a tesztje várható. Az enyhén veszteséges nyitás után lehet egy nagyobb korrekció is a nemzetközi piacok elmúlt négy napban mutatott szárnyalása után.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 149,99 pontos, 0,88 százalékos csökkenéssel, 16.989,98 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 510 forinttal, 2,88 százalékkal 17.195 forintra csökkent, 3,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 19 forinttal, 0,59 százalékkal 3.259 forintra erősödött, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 2,30 százalékkal 509 forintra esett, forgalma 1,4 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 600 forinttal, 1,75 százalékkal 34.950 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

MTI