Érdemes ismét ránézni a hét elején elemzett papírokra, mert van ahol már érdemes realizálni, valahol pedig kivárni.

EGIS:

alt

Szépen teljesült az elvárt célár, amit az ékből számoltam. Fontos, hogy a következő lefele kör során 15300-as szint felett alakítson ki mélypontot. Felfele 18000 lesz a kulcsszint, de egy kis konszolidáció esélyes most. Ha szépen rajzolódik a grafikon, akkor a várható magasabb aljat 15500-16300 közé tippelem.

E-Star:

alt

Továbbra is sávozik a részvény, egyelőre nem sikerült kitörni egyik irányba se. Tegnap erőteljes lefordulás volt a felső trendcsatornáról, de ha a zárás után érkezett hírnek adnak jelentősséget, akkor holnap kulcsforduló követkkezhet felfele.7k felett venni érdemes, ha folytatja a lefele útját, akkot 6300 jöhet.

FHB:

alt

Ennek a bank papírnak még nem sikerült kitörnie az 530-as szint alól, pedig a hangulat adott volt hozzá. 550 felett érdemes venni, mert az 50 napos nem valószínű, hogy korlátozza az emelkedést. Felül 600 körül az ellenállás.

Rába:

alt

Rendkívül gazdag cég, hogy ennyi srv-t vesz, de a lényeg, hogy ne essen 550 alá. Ha felette marad, akkor nagy tér nyílik meg előtte. Közel 100 pontos térkövetkezhet vagyis majdnem 10% emelkedés lehetőségét látom. 50 napos átlag egyelőre megállította, kíváncsian várom a folytatást.

Sok sikert!