Valószínűleg egyikünk sem gondolta, hogy kicsi piacunkat ilyen szinten megrallyztatják tegnap. Erre nagy befolyással volt a Richter hír, így 1000 pontos emelkedésen vagyunk túl az utolsó 9 óra kereskedés alatt.

BUX:

alt

Réssel indultunk, majd kis visszateszt után egész napos emelkedéssel egy ellenállás zónáig. 16500-16700as szintet, ha sikerülne ma átvinni, akkor további 2000 pontos tér nyílna meg felfele. Lefele is túlzásokba esik a piac, de felfele is szokása.

BUX1112:

alt

Itt is sikerült elérni az első ellenállás zónát, amely felett már a 17000-es kulcsszint van. Felhívnám a figyelmet, hogy mostanában már a negatív kt is divatos, ezért inkább bux alapján határozzuk meg a szintjeinket. Támasz 16100.

MOL:

alt

Szép kitörés, végre elhagyta a 15100 alatti régiót. Felfele az első ellenállás 16150 lesz, illetve a fibonacci szintek. Egy szuszra nem fog a 17800-as sávtetőig menetelni. :)

MTEL:

alt

Szép emelkedés, felfele a rés szabhat neki akadályt 530 előtt. Lent 500 felett kéne konszolidálódni.

OTP:

alt

Itt bizony egy sziget van, és ehhez szerencsére semmi köze estmédiához. Sikerült a vártak szerint magasabb aljat kialakítani, így ismét támadhatja a 3380 körüli kulcsszintet. Mondjuk úgy, hogy az ott most a medve bika határvonal, mert felette további kellemes tér nyílik meg. 3350 körül azért érdemes realizálni, remélem, hogy a nyerőket.

alt

Tessék csak a szinteket nézni és boldogság lesz. 50MA-t réssel átvittük, de felfele igen messze van csak ellenállás. Tegnap összességében gyengécske volt, ezért ma vezető lehet. Tegnapi záró szint alá esés negatívum volna.

Richter:

alt

Nem emlékszem így hirtelen, hogy 2008-as idióta kötögetéseket kivéve mikor láttam volna +13%-ban a papírt. A remek hírnek köszönhetően a 30k alatti régió nagyon meszze kerül. Felfele ellenállás a csatorna alja 36k körül. Támasz 31100.

Sok sikert!