Tegnap délelőtt nagy eséssel nyitott a piac, amit nap utolsó negyedében részben korrigált. Ennek köszönhetően egészen fordulós gyertyát sikerült összehozni. Azonban ehhez ma teljesíteni kell.

BUX:

alt

A tegnap meghatározott támaszt 22100-at ma nagyjából elértük, ezért számíthatunk egy kevés korrekcióra felfele. Legerősebb ellenállásnak egyelőre 23400 körüli 50 napos ellenállás és a rés tűnik. Egyúttal itt van az 50 százalékos fibonacci szint is. Ha ma emelkedés lesz és forgalom is magas marad, akkor talán elérhetővé válik. Azonban egyelőre macika táncol a piacon. Első ellenállás 23k, támasz pedig 22100.

BUX1112:

alt

Sikerült 600-as kt mellett elérni a támaszt, így elég sok pont maradt a piacban lekaszálatlanul. Felfele azonban lecsökkent ismételten 450 köré. Érdekes lehetőség, ami természetesen a bux esetén is fent áll, ha egy szigetet sikerülne összehozni holnap felfele. Várhatóan attól beindulna egy elég komoly shárt zárási hullám amely megreptetheti határidőt. Ellenállás 23400, támasz 22700.

MOL:

alt

Elérte a 200 napos átlagot, majd egyből pattant róla. Majdnem sikerült elérni a pénteki zárószintet, de itt is maradt egy kis rés. Felfele ellenállás 22550 és 23400. Támasz pedig 21900.

MTEL:

alt

Alacsony forgalom mellett esett a részvény és kezd közeledni az attraktív vásárlási szint felé. Forgalom nincs, hosszútávon gondolkodóknak lehet érdemes már szemezgetni.

OTP:

alt

Reggel nagyon meggyalulták az otpt, régen látott forgalom mellett. Ez is réssel nyitott lefele és szintén nem sikerült ma betöltenie azt. A kulcsszint felfele 5950 lefele pedig 5600 magassága. Itt is forgalom kellene emelkedéshez, hogy ismételten szép jövős álmokat szövögessünk. Azonban ne felejtsétek el, hogy az mnyp pénzek elszámoló ára május 31. Nem valószínű, hogy sokat akarnak fizetni az ügyfeleknek az illetékesek.

Richter:

alt

Unalomba fulladó kereskedési napon van túl. Továbbra is támasz szint közelében libikókázik, kivárás javasolt.

Sok sikert!