London/Budapest, 2024. március 21., csütörtök (MTI) - Az előfizetéses online zenehallgatás repítette 2023-ban a hangfelvételipart. Utóbbi összbevétele tavaly 10,2 százalékkal 28,6 milliárd dollárra nőtt, Magyarországon 16 százalékos növekedés mellett 9,3 milliárd forint volt ez a szám.

A Global Music Report című jelentést az IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) csütörtökön tette közzé, e szervezet hazai képviselője, a MAHASZ (Magyar-Hangfelvétel-kiadók Szövetsége) pedig a magyar piac statisztikáit közölte.

A közzétett adatok szerint a rögzített zeneművek utáni bevételek nominálisan immár a kilencedik egymást követő évben mutatnak növekvő tendenciát. Az előfizetéses streamingből származó bevételek 11,2 százalékkal nőttek, és a globális piac közel felét (48,9 százalék) tették ki. 2023-ban a zenei streamingszolgáltatások előfizetéseinek száma most először meghaladta az 500 milliót, és több mint 667 millió felhasználónak biztosít hozzáférést a zenetárakhoz.

Erőteljes növekedés volt tapasztalható a fizikai formátumok terén is: ezek forgalmai globális szinten 13,4 százalékkal lettek magasabbak, a nyilvános előadásból származó jogdíjbevételek pedig 9,5 százalékkal nőttek. Ez volt a harmadik egymást követő év, amikor a digitális és a fizikai bevételek is gyarapodást mutattak.

2023-ban az IFPI által vizsgált minden régió bevételemelkedést könyvelhetett el. Az 58 országot érintő adatelemzés alapján a világ hét régiójából ötben kétszámjegyű százalékos növekedés volt tapasztalható.

A MAHASZ jelentése szerint a hazai hangfelvételipar 2023-as bevétele nettó 9,3 milliárd forint volt, és ez a tizedik év, amikor a bevétel nominálértéke folyamatos növekedést mutat.

Ismét több mint 1 milliárd forinttal nőtt a magyarországi zenei streaming bevétele, így a teljes digitális forgalom is: a 2022-es 6,4 milliárd forintról 18 százalékos növekedés mellett 7,5 milliárd forintra. Ebből 4,95 milliárd az előfizetéses audio streamingből, 522 millió a reklám alapú audio streamingből, 1,9 milliárd forint pedig a video streamingből származott.

A magyar zene által generált digitális bevétel ismét nőtt: a teljes digitális zenei forgalom 31 százaléka, vagyis 2,36 milliárd forint származott a hazai repertoár digitális értékesítéséből. A hazai fizikai hanghordozók értékesítésénél pedig 271 ezer eladott darab után 447 millió forint jött be, ami a teljes fizikai bevétel 24 százaléka.

2023-ban 9 százalékkal több vinyl lemez fogyott (239 ezer), ez 16 százalékkal több bevételt generált (nettó 1,13 milliárd forint), mint egy évvel azelőtt. A növekvő tendencia kompenzálta a CD-k iránti kereslet csökkenését.

Tavaly összesen 645 ezer darab fizikai hanghordozót értékesítettek Magyarországon, összesen 1,8 milliárd forint értékben. Az eladott mennyiség ugyan 3,6 százalékkal csökkent, ám az összérték 9,1 százalékkal nőtt az előző évi adatokhoz képest.