Budapest, 2022. december 21., szerda (MTI) - Az ingatlan-adásvételek majdnem 8 százalékánál a négyzetméterár ebben az évben meghaladta az 1 millió forintot, de a fővárosban ez az arány már 24 százalék volt. Az ingatlanok közel 4 százalékáért fizettek az új tulajdonosok több mint 100 millió forintot, míg 26 százalékukat 20 millió forint alatt tudták megszerezni a vevők - derül ki a Duna House ingatlanközvetítő szerdán közzétett éves összefoglalójából.
A Duna House tranzakciós adatai alapján végső vételár szempontjából egy vidéki birtok lett az idei rekorder, amelyért több mint 860 millió forintot fizettek. A 600 négyzetméteres lakótérrel rendelkezők, 14 szobás - ebből 7 hálószobához saját fürdő tartozik - Bécstől és Budapesttől egyaránt másfél órányi távolságra van. A skála ellenkező végén a kistelepüléseken található, felújítandó vályogházak szerepeltek, 1-3 millió forintos értékben.
Az ország egészét vizsgálva átlagosan 38,7 millió forintos áron keltek el az ingatlanok ebben az évben, ami 25 százalékos emelkedést mutat 2021-hez képest. Budapesten viszont a lakások átlagára 55 millió forint volt, de egyre gyakrabban akad már 2 millió forintos négyzetméterár az újépítésűek mellett a használt lakások között is.
Az országos értékesítési adatok alapján a panelek átlagosan 543 ezer, a téglalakások 708 ezer, a házak pedig 337 ezer forintos négyzetméteráron voltak megvásárolhatók idén. Az újépítésű ingatlanok átlagosan négyzetméterenként 740 ezer forintért cseréltek gazdát.
Az eladók ötöde korábbi ingatlanbefektetését értékesítette, 18 százalék nagyobb ingatlanba való költözés miatt vált meg lakásától, illetve közel 17 százalékban örökségük értékesítésétől várták a hozamot, 13 százalékuk pedig inkább kisebb lakásra váltott. A vevők legfőbb motivációja a befektetési célú vásárlás és a nagyobb lakásba való költözés volt, amit az első lakás megszerzése követett.
A fővárosi eladásra kínált otthonok között nem ritka, hogy több mint 100 évvel ezelőtt épült házban található az ingatlan. A Duna House közreműködésével 2022-ben létrejött tranzakciók közül a legkorosabb címet az óbudai Fő téren található műemlék társasház, egy 1750-es években épült késő barokk stílusú épületrészében kialakított, felújított, kivételes hangulatú lakás szerezte meg, amit majdnem 120 milliót adtak el - említette meg a különlegességek között a Duna House.