Berni a nemzetközi piacok Gyurcsókja. Szavai hallatán a kedélyek megnyugszanak, bikák életre kelnek és a gonosz eltűnik a Földről. Szerintem Ő az ötödik elem, csak mi lesz a nagy bádábummal?

BUX1112:

alt

Visszatesztelte a kitörést zárás előtti két órában. A buxhoz méltó módon elmebeteg módjára történt, de shortokat 500 magasságában zárni kellett, bátrabbaknak longot nyitni. 24400 alatt érdemes shortot keresni, addig próbálgatás drága lehet. Célár még adott.

MOL:

alt

Egyelőre cuda gyenge önamgához képest. Nem, hogy a kékvirág, de lassan már a büdöske se szereti ezt a papírt. 24500 ellenállás, trendvonal pedig szintén. Ma is érintette, majd nagy erővel lefordult. Írnám, hogy megpusztulósdit játszik, de itt bármikor varázsolhat hókuszpók...

MTEL:

alt

9.05 és 16.55 közötti eseményeknél még egy NB1-es meccs is izgalmasabb. Továbbra is kivárás, korábban írtak még helytállóak.

OTP:

alt

A legerősebb papír a piacon. Felfelé az utolsó és első fibonacci szint közötti utat járta ma be, de úgytűnik, hogy csak stopvadászat volt. Tegnaphoz képest legalább forgalom is megjelent. Célár itt is adott, mai aljat nem illene megközelíteni.

Richter:

alt

Aki ezzel a papírral kereskedik stilszerűen hallgassa közben a Daft Punk - Around the world című számát. Asszociációs képességnek hála a world szót helyettesíthetjük 38kval. Felkötötték így lefordulás nincs, csak szép alsó kanóc.

Sok sikert!