Budapest, 2021. február 22., hétfő (MTI) - A GKI konjunktúraindexe februárban kissé csökkent, ám az üzleti és fogyasztói várakozások is a múlt év véginél kedvezőbbek maradtak - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.

Az EU támogatásával készített felmérés szerint a konjunktúraindex februárban mínusz 17,6 ponton állt, kissé romlott a januári mínusz 16,3 ponthoz képest. Kiemelték: a konjunktúraindex a tavaly áprilisi zuhanásának februárra alig több mint a felét dolgozta le; ezen belül az üzleti bizalmi index mintegy 60 százalékát, a fogyasztói pedig csak 40 százalékát. Az üzleti szférában februárban az ipari és kereskedelmi cégek várakozásai rosszabbak, az építőipari, és főleg a szolgáltató vállalkozásoké kissé kedvezőbbek lettek. A szolgáltatói bizalmi index februárban immár harmadik hónapja emelkedett, és visszatért tavaly nyárvégi szintjére. A kereskedelmi bizalmi index a januári enyhe emelkedést követően a gazdaságkutató mérése alapján februárban ennél nagyobb mértékben csökkent. Az üzleti szféra foglalkoztatási hajlandósága februárban összességében nem változott, a létszám bővítését tervezők minimálisan többen vannak a csökkentésre számítóknál - jelezte a GKI. Az emberek munkanélküliségtől való, hónapok óta erősödő félelme februárban kissé csökkent, de továbbra is emiatt aggódik a leginkább a lakosság. Az áremelési törekvés a GKI szerint az építőipar kivételével - ahol a januári markáns erősödést februárban változatlanság követte - minden ágazatban erősödött, miként a fogyasztók inflációs várakozása is. A vállalatok körében a magyar gazdaság jövőjének megítélése immár harmadik hónapja egyre kedvezőbb - mutatott rá a gazdaságkutató jelezve, hogy a lakosság véleménye e tekintetben második hónapja javul. A GKI fogyasztói bizalmi index februárban a januári javulást követően, kisebb mértékben, de romlott, értéke mínusz 33,8 pontról mínusz 34,9 pontra csökkent. A GKI konjunktúraindex és összetevőinek interaktív grafikonja a http://gki.hu/vizzu/ oldalon található.