Budapest, 2019. szeptember 10., kedd (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 527,79 pontos, 1,30 százalékos csökkenéssel, 39 956,96 ponton zárt kedden.

A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt. Valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest, a legnagyobb mértékben a Richter és az OTP.

Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az MTI-nek elmondta: a keddi tőzsdenap annak ellenére negatívan alakult, hogy Európa nagyobb részén pozitív volt a piaci hangulat. A forint árfolyama is az előző hetekben elért történelmi mélypont környékén jár, a BÉT zárása előtt 331,79 volt az euróval szemben. A vezető üzletkötő kiemelte, hogy Európában a magyar piac esett a legnagyobb mértékben, és elég széles bázisú az esés, egységesen minden papír ára csökkent. Ráadásul, több mint 8 milliárd forintos forgalom mellett, amely az elmúlt napokhoz képest kimondottan magasnak minősül - tette hozzá. Baráth Tibor szerint nem volt olyan esemény, vállalati hír, ami ezt indokolja. A forint esésével kapcsolatban megjegyezte, hogy a reggel nyilvánosságra hozott magyar inflációs adat a vártnál kisebb lett - 3,2 százalék helyett 3,1 százalék -, így még kevésbé van az MNB-n presszió arra, hogy bármit tegyen a szigorítás irányába, ami tükröződik az árfolyamon. A Mol árfolyama 36 forinttal, 1,21 százalékkal 2928 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,35 százalékkal 12 430 forintra esett, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 0,50 forinttal, 0,12 százalékkal 420 forintra gyengült, forgalma 66,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 2,02 százalékkal 4840 forintra csökkent, forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4263,62 ponton zárt kedden, ez 9,02 pontos, 0,21 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.