Derék emelkedésen van túl a hazai piac, és úgy tűnik, hogy az eddig erős mol mostantól lemaradó lehet. Érdekes magyarázat, hogy a telekomot felvásárlási sztori miatt tépték ma, de a lényeg, hogy cikk legyen, annak tartalma oly mindegy.

BUX:

alt

A BUX napközben ugyan a 200 napos felett a 21 naposon zárt, de az 50MAt csak megérinteni tudta. Csodálkoznék, ha ezt a három ellenállást holnap már le is tudnánk. Az első fibonacci korrekciós szintünk is itt van, ezért gondolom, hogy kedden megpihen a piac a nagy rohanásban. Ezért ellenállás 22650, támasz továbbra is 22000. Ha sikerülne a már többször leírt 21850 alatt zárni, akkor lehetne nyugodtan shortot építeni, addig ésszel, mert nem bírjuk pénzzel. Lehetséges egy fejváll formáció is a piacon 22k-s nyakvonallal.

BUX1112:

alt

alt

KT kitágult, Budfox elájult. Röviden a nap eseményei. Itt a 3 fontos mozgó együtt van szorosan és ilyen forgalom mellett erős a kétségem, hogy a piac lefog első körben fordulni róla. Rövidtávon máris túlvettek lettünk, hiszen 850 pontot emelkedtünk három nap alatt. Támasz lefele 22850, sc várhatóan csak 23400 felett volna.

MOL:

alt

Ma reggeli emelkedésbe is beleadtak, bár zárásban nem verték be, mint múlt pénteken. Támasz továbbra is 50 napos mozgó, illetve a pénteki csúcs. Szerintem egyelőre hanyagoljuk.

MTEL:

alt

Íme a magyar rónák hőse, akik kétségetkizáróan hatalmas forgalom mellett emelkedett jelentőset, aminek bő harmadát már délután vissza is adta a piacnak. Rendkívüli forgalom az osztalék napját vagy egy jó Kósa-Szijjártó nyilatkozat dömping kereskedését idézi. Ha sikerül 600 fölé mennie magas forgalommal, akkor erősen gyanítható a trendforduló. Kulcskérdés, hogy mennyit fog korrigálni a papír, mert aki akart bevásárolhatott szépen. Persze ott van az srv vásárlási lehetőség, aminek a mai nap szólt, bár létjogosultságán nem igen gondolkoztak el, hogy megtörténik e. 510en se állt alá a cég, tehát nem tisztázódott le, hogy aki tömni szeretne a jövőben, azt ma kitömték e istenesen...

OTP:

alt

Ékből ékbe a papír. A szép narancssárga (szia Viktor) ékbe szűkült be a papír, amelyből már holnap délelőtt kitörhet. Vételi erő nincs, kereskedése rémálom, nem tudom mihez hasonlítani, illetve nem akarom. Venni még korai, mert feljebb és lejjebb is olcsóbb, haagyjuk szenvedni egyelőre.

Richter:

alt

Zárásban szépen felkötötték, pedig napközben jobbára lefele csorgott. IGaz piacon kicsi volt a forgalom, de amilyen időket él ez a papír ez sem csoda. Pozitív divergencia ott van, rés pedig 36810 alatt. Esésben vétel, stop 35800 alatt!

Sok sikert!